Nébih_ fókuszban a közétkeztetést végző főzőkonyhák
Azok a vendéglátóegységek, amelyek közétkeztető tevékenységet is végeznek, utóbbi végzéséhez a Minőségvezérelt Közétkeztetés Program szerinti minősítéssel kell rendelkezniük – mondta el kérdésünkre Tóth Dávid, a Nébih Vendéglátás és Közétkeztetés Felügyeleti Osztályának vezetője. – A minősítés legfontosabb célja, hogy elősegítse az élelmiszer-biztonság és élelmiszer-higiénia fenntartását, továbbá a minőségi alapanyagok felhasználását.
A programot a Nébih 2015 októberében indította el, akkor még tesztüzemben, kezdetben közétkeztetést végző főzőkonyhák, majd 2016 szeptemberétől a tálaló-, melegítőkonyhák élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-minőségi szempontok szerinti minősítésével.

A tesztüzem 2017 júliusában befejeződött, amikor az Éltv. módosítása hatályba lépett
A minősítés – változatlan tevékenység, valamint üzemeltető esetén – 3 éves időtartamra, illetve visszavonásig érvényes. A minősítés helyszíni szemlékre épül, amelyek előre nem egyeztetett, váratlan időpontban zajlanak. Így történik ez azokban az esetekben is, amikor a minősítést a közétkeztetési szolgáltatást nyújtó létesítmény kezdeményezi. A szemlén az auditorok vizsgálják a termékeket (élelmiszer, étel), a tevékenységet, a létesítményt, a minőséget és élelmiszer-biztonságot garantáló dokumentumokat, a folyamatok és az önellenőrzés rendszerét, megbízhatóságát, a jogszabályoknak megfelelést. A feltárt nem megfelelőségek alapján egyénre szabott szakvélemény készül.
Eddigi tapasztalataink szerint a munkaszervezéssel és odafigyeléssel, ismeretek felfrissítésével a nem megfelelőségek többsége javítható. A minősítések alapját képező csekklisták nyilvánosak, a Nébih honlapjáról letölthetők, az önellenőrzési feladatok teljesítéséhez felhasználhatók. A minősítések eredménye az Éltv. 35. § (6) bekezdése értelmében nyilvános, a Nébih honlapján elérhető, ami fejlesztésre és javításra ösztönöz. //
Kapcsolódó cikkeink
Újra megjelent a madárinfluenza Csongrád-Csanád vármegyében
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Csongrád-Csanád vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági…
Tovább olvasom >Egyre több környező országban romlik az ASP helyzet
Az utóbbi hetekben a magyar határhoz közel lévő Temes vármegyében…
Tovább olvasom >Nébih: a hatóságok a legkisebb járványügyi kockázattal járó ártalmatlanítási megoldást alkalmazzák a ragadós száj-és körömfájás kezelése során
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a helyi állategészségügyi hatóságok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ízek Jókai Mór asztaláról
Törzsvendégprogramukhoz csatlakozó ínyencekből és gasztroélmény-vadászokból szervez különleges és összetartó közösséget…
Tovább olvasom >