Nébih: fertőzött vaddisznót találtak Fejér megyében
Fertőzött vaddisznót találtak Fejér megyében, a Bicske község külterületén talált elhullott állatból az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a hivatal a honlapján.
Az esetről az országos fő állatorvos tájékoztatta az Európai Bizottságot, és értesíti az érintett partnerországokat is.
A közlemény szerint az elhullott fertőzött vaddisznót Fejér megye egy, korábban már fertőzötté nyilvánított területének Komárom-Esztergom megyéhez közeli szélén találták. A betegség az ASP vaddisznókban való természetes terjedésével kerülhetett át Komárom-Esztergom megyéből.
A Nemzeti Klasszikus Sertéspestis és Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport augusztusi ülésén vizsgálja, hogy szükség van-e a Fejér megyében korábban megállapított fertőzött és magas kockázatú területek bővítésére.
A közlemény kiemeli: az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes, a jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami a megbetegedett állományok leöléséből, valamint a kereskedelmi korlátozásokból adódik. Ezért továbbra is a házisertés-állományok megvédése a legfontosabb feladat, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.
A Nébih arra is felhívta a figyelmet, hogy a vírust a kirándulók is tovább terjeszthetik, ezért fontos, hogy a látogatók ne hagyjanak élelmiszerhulladékot az erdőkben, valamint a cipőket, bakancsokat alaposan tisztítsák, lehetőség szerint mossák le a kirándulást követően. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében egy lúd telepen tűnt fel a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH AgrárTrend Index: Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minimalizálják a hulladékot a visszaváltó rendszerek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: árkorrekció a sertésiparban: a pénzügyi stabilitás kerül előtérbe az év elején
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
