Nébih: felemás eredménnyel zárult a Tisza-tó környéki vendéglátás ellenőrzése
Hiányosságokat tárt fel a Tisza-tó környéki vendéglátó egységek ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Számos kisebb hiányosságot találtak
Közleményük szerint a szezonális nyári ellenőrzés keretében egy hétig vizsgálták júniusban a Tiszta-tónál, valamint annak tágabb környezetében működő vendéglátó egységeket. Elsősorban az éttermek higiéniás állapotát, az alapanyagok nyomon követhetőségét, megfelelőségét, kezelését ellenőrizték.
A vizsgálat eredményei a Nébih tájékoztatása szerint „vegyesnek mondhatók”, mint írták, az ellenőrzött egységek számottevő hányadában fellelhetőek voltak hibák, ugyanakkor ezek többségében csak kisebb hiányosságok voltak, a higiéniai állapotok döntően megfeleltek az előírásoknak.
Pozitívumként említették, hogy az allergén információk feltüntetése nagyrészt rendben volt. Jellemző szabálytalanságként emelték ki ugyanakkor a megfelelő kézmosási feltételek biztosításának hiányát. Emellett több helyen lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű élelmiszerek is előkerültek – jegyezték meg.
Súlyosabb élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat mindössze egy ellenőrzött egyégben állapítottak meg. Az érintett létesítményt többek között szabálytalan tárolás és szennyezett főzőberendezés, illetve hűtő miatt marasztalták el – derül ki a Nébih közleményéből. A hatóság több mint 1000 kilogramm nem nyomon követhető élelmiszer forgalomból való kivonását, valamint a forgalomba hozatal/felhasználás azonnali hatályú megtiltását is elrendelte ezen a helyen – tették hozzá.
Közölték továbbá: az egy hetes vizsgálatsorozatban az ellenőrzések több mint fele tárt fel hibákat és összesen közel 1300 kilogramm jogsértő terméket vont ki a forgalomból a Nébih.
Az eljárások és a bírságok megállapítása folyamatban van, a nyári szezon elején elvégzett ellenőrzéseknek köszönhetően azonban az érintett vendéglátó egységek a feltárt hibákat még a nyár hátralévő, hosszabb időszaka előtt javítani tudják – jelezték.
Kapcsolódó cikkeink
Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >Két rovarölő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt amerikai szőlőkabóca ellen
Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a NeemAzal-TS…
Tovább olvasom >Beporzó rovarok és a növényvédelmi munkák összeegyeztetése – fókuszban a méhészet
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) július közepén méhészeti bemutatót tartott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Öt markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét
A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív…
Tovább olvasom >Csődvédelem alá került a Pepco német leányvállalata
A diszkontlánc német egysége fizetésképtelenséget jelentett be, miközben a Pepco-csoport…
Tovább olvasom >Kék bolygó: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány…
Tovább olvasom >