Nébih: a vizsgált növényi alapú fehérjeporok közül egy sem felelt meg a jelölési előírásoknak
Nem felelt meg a jelölési előírásoknak egy növényi alapú fehérjepor sem azok közül, amelyeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgált a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központ együttműködésével – közölte a Nébih az MTI-vel szerdán.

A kép illusztráció
A hatóság többek között a termékek megnevezését, tápértékjelölését és az összetevőik feltüntetését kifogásolta, a gyártóknak ezek miatt összesen 3,5 millió forint bírságot kell fizetniük.
Hozzátették, hogy a teszt eredményei négy terméknél élelmiszerminőségi hibát is kimutattak. Az egyikben olyan édesítőszert találtak, amely ebben a termékcsoportban nem alkalmazható, egy másik olyan élesztőkivonatot tartalmaz, amelyet ásványi anyagként nem lehet használni, további két terméknél pedig nem igazolt a csökkentett energiatartalom. A gyártóknak a hibák miatt módosítaniuk kell a termékek összetételét – írták.
A közlemény szerint a vizsgált fehérjeporokból 5-öt szójamentesként hirdettek, ezekből az egyik a jelöléssel ellentétben tartalmazott szóját, ezért kivonták a forgalomból.
A doppingszer-szennyezettség vizsgálata ugyanakkor megnyugtató eredményeket hozott minden esetben, ilyen összetevőket nem mutattak ki a laborvizsgálatok a növényi alapú fehérjeporokban.
A 10 belföldi és 7 külföldi termék vizsgálati eredményeit a Nébih Szupermenta terméktesztoldalán is közzétették.
Kapcsolódó cikkeink
Megjelent a ragadós száj-és körömfájás betegség Cipruson
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A hamis növényvédő szerek veszélyeire hívja fel a figyelmet a Nébih

Tovább olvasom >További cikkeink
Megkezdte idei munkáját a NAK Mentes Munkacsoport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatára május 28-ig lehet pályázni!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mi kerül a tányérunkra? Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >