Nébih: a vizsgált halárusítók csaknem fele megbukott az ellenőrzésen
A vizsgált 81 halbolt, valamint halárusító vendéglátóhely 43 százalékánál talált szabálytalanságot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 10 fős állami halászati őri szolgálata – tájékoztatta a hivatal szerdán az MTI-t.
A közlemény szerint az elmúlt négy hónapban több alkalommal, összesen mintegy 50 kilogramm halat, illetve haltermékeket semmisített a szervezet.
Közölték, a halászati őrök az ország teljes területén ellenőrizhetnek és a halászati őrök jogosítványain túl megilleti őket a halgazdálkodási felügyelők hatásköre is.
A szolgálta májusi megalakulása óta több alkalommal közös szolgálatot látott el a Dunai- és a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányságokkal. Baranya és Tolna megyékben a területi halgazdálkodási felügyelőkkel, a rendőr és a természetvédelmi hatósággal közösen szervezett akciókban vettek részt. Heves, Nógrád és Pest megyében pedig a horgásztavak ellenőrzésére került sor. Az akciók eredményeként 38 eljárás indult a Nébihnél – olvasható a tájékoztatásban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Veszélyben az élelmiszerbiztonság? Magyarország nem támogatja a Mercosur-egyezményt
Komoly aggodalmakat fogalmazott meg Nagy István agrárminiszter az EU és…
Tovább olvasom >MOHOSZ: a magyarországi vizek fogási rangsorában a Balaton az első
A Balatonból tavaly 633 tonna halat fogtak ki a horgászok,…
Tovább olvasom >Szép, de veszélyes: miért ne hozzunk növényt a nyaralásból?
Súlyos veszélyt jelent Magyarország növényvilágára a Xylella fastidiosa baktérium, ami…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országszerte tart az aratás, hazánk kenyere biztosított
A gazdák munkájának és szorgalmának köszönhetően biztosított az ország kenyere,…
Tovább olvasom >Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >