Nébih: a megbírságolt termelők többsége jogszabálykövetővé vált
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tapasztalatai szerint az elmúlt két évben a hivatal által leleplezett, szabálytalanságot elkövető termelők többsége, 80-90 százaléka jogszabálykövetővé vált – mondta Helik Ferenc, a hivatal kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.
Beszámolt arról is, hogy az a péteri kistermelő, akinél a Nébih a héten 5700 kilogrammnyi húsüzemi alapanyagot és terméket vont ki a forgalomból szabálytalanságok miatt, bírságra és szigorúbb utóellenőrzésre számíthat. Ennél szigorúbb szankciókat, például a tevékenység folytatásától való időszakos vagy végleges eltiltást azonban a törvény nem tesz lehetővé.
Az üzemet egy takarítatlan garázsban rendezték be, ahol a termelő egyebek mellett penészes szemeteskukában pácolta a termékeket, piszkos üstökben ipari zsírt olvasztott.
Helik Ferenc tájékoztatása szerint az esettel összefüggésben nem érkezett megbetegedésről bejelentés.
A megsemmisítés költségét a kistermelőnek kell állnia, és jelentős bírságot is be kell fizetnie. Csak addig nem folytathatja a tevékenységét, amíg rendbe nem hozza az üzemet. A jogszabályok ugyanis csak ezeket a szankciókat teszik lehetővé, az a jogalkotó feladata lenne, hogy ilyen esetekben a termelők eltilthatók legyenek a tevékenységtől akár egy időszakra, akár véglegesen – mondta el Helik Ferenc.
A szabálytalan tevékenység felelőssége szavai szerint közös: a vállalkozóé az elsődleges felelősség, de a piac üzemeltetőjének is „illik néznie az engedélyek meglétét”, és a hivatal feladata, hogy a szabálytalanul készített termékeket kiszűrjék. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szemléletformálás és játék az Élelmiszerbiztonsági Világnapon
2023-ban „Az élelmiszer-szabványok életeket mentenek” kulcsüzenetre épül az Élelmiszerbiztonsági Világnap.…
Tovább olvasom >Szigorúan ellenőrzi a magyar hatóság az ukrán gabonát
Nem csupán az országon áthaladó ukrán gabonát, hanem az ide…
Tovább olvasom >Férfiaknak szóló étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nébih
Újabb két, férfiak számára készült étrend-kiegészítő nem felelt meg az…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyar élelmiszer-gazdaság finanszírozását segíti az AVHGA és az MBH Bank
Az élelmiszer-gazdaságban tevékenykedő vállalkozások naprakész finanszírozását elősegítő együttműködési megállapodást írt…
Tovább olvasom >NAV: idén már több mint 28 millió e-kereskedelmi csomagot vizsgált át a hatóság
Ebben az évben több mint 210 ezer vámkezelést és 28…
Tovább olvasom >Zólyomi Zsolt: „Egy illat előre eldönthet egy üzletet”
Tárgyalási céljaidat lehet a saját bőrödön hordott illattal kommunikálni úgy,…
Tovább olvasom >