Nébih: 4 százalékkal csökkent az élelmiszerhulladék mennyisége 2016 és 2019 között Magyarországon
Magyarországon az élelmiszerhulladék mennyisége 4 százalékkal csökkent 2016 és 2019 között, ugyanis a 2019 végén 165 háztartás bevonásával végzett élelmiszerhulladék-felmérés szerint egy átlagos magyar állampolgár 65 kilogramm élelmiszert dob a szemetesbe évente, míg a 2016-ban 100 háztartás bevonásával készült felmérés szerint ez a mennyiség még 68 kilogramm volt – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
A 4 százalékos csökkenés azért is jelentős eredmény, mivel az eltelt időszakban a vásárlóerő bővülése megközelítőleg 16 százalékos volt. Ugyanakkor megjegyezték, az élelmiszerárak az inflációt meghaladó mértékben nőttek.
A mostani csökkenő tendencia fenntartásában a jövőben is fontos szerepe lesz a tudatos fogyasztóknak. Erre szeretné felhívni a figyelmet a hivatal szeptember 29-én, az élelmiszer-pazarlás elleni világnapon, amit az ENSZ kezdeményezésére idén szerveztek meg először.
A felmérésben azonban arra is rámutattak, hogy míg az élelmiszer-hulladék mennyisége csökkent, összetétele nem változott: leggyakrabban készételek, friss zöldségek és gyümölcsök, valamint kenyér, illetve egyéb pékáruk mennek veszendőbe. Mindez pedig azt mutatja, hogy még bőven akad tennivaló a magyar lakosság környezettudatosságának fejlesztésében.
A háztartási élelmiszer-pazarlást a Nébih a továbbiakban is nyomon követi. Eddig a közép-kelet-európai régióban egyedül Magyarországon készült felmérés ebben témakörben. A közeljövőben viszont várhatóan más nemzetek is megjelentetik majd adataikat, 2020-tól ugyanis minden EU-s tagállam számára kötelező az élelmiszer-hulladék mérése – olvasható a hivatal közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szántóföldi szenázsról és zöldtakarmányról szóló bemutató zajlott Tordason
2025 áprilisában a Nébih Szenázs és Zöldtakarmány bemutatót rendezett Tordason.…
Tovább olvasom >A Nébih a napraforgó gazdaságilag legfontosabb kórokozóiról nyújtott áttekintést
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) május elején kórtani bemutatót tartott…
Tovább olvasom >A luxus is lehet zöld – 6000 kg élelmiszert mentettek meg a budapesti hotelek a Munch alkalmazáson keresztül
Országszerte 12 szálloda csatlakozott a Munch ételmentő platformhoz: jelenleg 10…
Tovább olvasom >További cikkeink
A száj- és körömfájás járványnak lassan vége, de a gazdasági hatásaira megoldást kell találni
Idén márciusban ütötte fel fejét hazánkban a párosujjú patásokat érintő…
Tovább olvasom >Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >