Nébih: 12 millió vizsgálat 5 év alatt

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 03. 13. 11:40

Létrejötte óta, öt év alatt mintegy 10 milliárd forint áfa- és egyéb adóelkerülést akadályozott meg, laborhálózatában pedig több mint 12 millió vizsgálatot végzett el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – közölte a hivatal az MTI-vel hétfőn.

nebih

A Nébih létrejöttének március 15-i évfordulója alkalmából kiadott közlemény figyelmeztet, hogy a kábítószer terjesztés után világszerte az élelmiszerhamisítás a második legjelentősebb illegális tevékenység, a hivatal ezért minden eszközzel fellép a szürke- és feketegazdaság ellen, az ilyen ügyekre létrehozott Kiemelt Ügyek Igazgatósága az elmúlt években több mint 90 százalékos felderítési arányt ért el.
Hozzátették, hogy a Nébih egyszerre tanácsadó, tudásmegosztó központ és döntéshozó testület, ezért a csalók és hamisítók elleni küzdelem mellett kiemelt feladatnak tekinti többek között a lakosság felkészítését, a közvélemény tájékoztatását a jelentős élelmiszerlánc-biztonsági eseményekről. A tudásmegosztást az elmúlt években tematikus szemléletformáló kampányokkal segítették, a 2014 novemberében indult Szupermenta program során pedig 32 termékkör több mint 800 termékén mintegy 15 ezer laboratóriumi mérést végeztek.
A közlemény szerint a Nébih létrejötte 2012-ben új élelmiszer-ellenőrzési koncepciót jelentett, ugyanis az élelmiszerellátást komplexen, a termőföldtől az asztalig felügyelő hatóságként minden kockázatot felügyel és hatékony, gyors föllépésre képes.
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevételeiből a hivatal folyamatosan fejleszti laborhálózatát, az ellenőrzéseket pedig az Intelligens Élelmiszerlánc-biztonsági Elemző Rendszerrel (INTEL) teszi eredményesebbé: ennek segítségével a jövőben hatékonyabban szűrhetik ki az illegális tevékenységeket – áll a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink