NAV: több mint háromezer üveg hamis parfümöt találtak a fővárosban
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy budapesti ellenőrzésen több mint háromezer üveg hamis parfümöt, 230 hamis márkajelzésű fejhallgatót, telefontöltőt és hangszórót, valamint 1500 márkaemblémát foglaltak le. A jogtulajdonosoknak okozott kár több mint 48 millió forint – közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.

Titkos rejtekhelyre bukkant a NAV egy kőbányai boltban
A közlemény szerint egy kőbányai üzlet előtt szolgálati autóval elhaladó pénzügyőrök figyeltek fel arra, hogy a boltot hirtelen bezárják és az ajtón lévő függönyt behúzzák.
A gyanús körülmény miatt ellenőrizni akarták az üzletet, azonban csak többszöri felszólítást követően jutottak be.
A kiszolgálópult mögött találtak egy kapcsolót, ami egy polcos állvány takarásában lévő ajtót nyitott. A titkos rejtekhelyen megtalált különféle márkajelzésű parfümökről és a márkaemblémákról, valamint a hangszórókról, telefontöltőkről és a fejhallgatókról kiderült, hogy hamisítványok.
Az üzletvezető a lefoglalt termékekről azt mondta, hogy nem az övéi, azokat csak megőrzésre vette át, de azt már nem mondta meg, hogy kitől.
A NAV munkatársai a hamis árukat lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt feljelentést tettek – áll a közleményben. (NAV)
Kapcsolódó cikkeink
Átfogó adóváltozások 2026-tól: jelentős könnyítések, új kedvezmények és szigorúbb adózási elvárások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV-razziát tartottak a Nagybani Piac parkolójában – több tonna jelöletlen áru került elő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fél éven belül NAV ellenőrzésre számít a hazai cégek többsége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eredményes volt az aszály elleni védekezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárközgazdasági Intézet: a baromfihús exportja nőtt, a sertéshúsé csökkent
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: Az élelmiszeripar értékesítési árai 5,4 százalékkal növekedtek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

