NAV: nem sikerült kijátszani az ekáer rendszert az áfacsaló bűnszövetségnek

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 09. 02. 11:03

Nem sikerült az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert (ekáer) kijátszani az áfacsaló bűnszövetségnek, amely különféle élelmiszereket hozott Magyarországra az általános forgalmi adó (áfa) megfizetése nélkül, az irányító és három társa előzetes letartóztatásban van – közölte szerdán az adóhatóság szerdán az MTI-vel.

uton

A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint az ekáer adatai alapján egy román férfi irányításával működő elkövetői kör megközelítőleg háromszázötven kamion élelmiszert, főként cukrot, tejet és étolajat hozott be az országba áfa megfizetése nélkül.

A bűnszövetség irányítójához köthető cégek Lengyelországból, Szlovákiából és Romániából szerezték be az élelmiszeripari termékeket. Ezeket Magyarországon a bűntársak által működtetett gazdasági társaságokon keresztül hozták forgalomba az áfa megfizetése nélkül. Az így elért alacsony árral a jogkövető piaci riválisok nem tudtak versenyezni. Vevőik elsősorban belföldi nagykereskedők, és ipari cukorfelhasználók voltak – közölte a NAV.

A tájékoztatóban a NAV felhívja a figyelmet: az ekáer bevezetését követően az elkövetői kör úgy próbált igazodni a megváltozott feltételekhez, hogy biztosítéknyújtástól mentes, köztartozásmentes adózók adatbázisában szereplő cégeket szerzett meg. Ezeket időszakonként cserélgetve próbálták kijátszani a rendszert.

A tájékoztatás szerint a társaságok vagy minimális belföldi értékesítést vallottak be, vagy fiktív adatokat szerepeltettek bevallásukban, de előfordult, hogy egyáltalán nem tettek adóbevallást. A nyomozás adatai szerint több mint háromszázhúszmillió forint áfát csaltak el, ám a bizonyítékok folyamatos kiértékelésével ez az összeg várhatóan tovább emelkedik – közölte a NAV.

Hozzátették: az ügyben a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói adórevizorokkal kiegészülve az ország négy megyéjében, több mint húsz helyszínen tartottak ellenőrzést. A bűnszövetség irányítójától négy és félmillió forint értékű készpénzt lefoglaltak, és tizenegy bankszámlát zároltak. Az akció napján a pénzügyi nyomozók információja alapján a pénzügyőrök Győrnél 24 tonna cukorszállítmányt fogtak el.

A pénzügyi nyomozók nyolc gyanúsítottat hallgattak ki, közülük négyen előzetes letartóztatásba kerültek. A nyomozás bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, és magánokirat-hamisítás miatt folyik – olvasható a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink