NAV: hetvenöt tonna jelöletlen lengyel burgonyát találtak Szabolcsban
Hetvenöt tonna jelöletlen lengyel burgonyát találtak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal térségi elektromos közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (ekáer) csoportjának tagjai – közölte a NAV nyíregyházi vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője, sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Dávid Zoltán elmondta, hogy az ellenőrzőcsoport tagjai előző nap figyeltek fel az egyik nyírségi településen üzemelő raktárhelyiségre, ahová feltételezhetően jelöletlen burgonyát szállítanak Lengyelországból.
A településen – amelynek nevét az eljárás érdekére hivatkozva nem közlik – az ellenőrök beazonosítottak egy ekáer-számmal nem rendelkező lengyel rendszámú kamiont, amely a telephely csarnokában várakozott. Ezután ellenőrizték a telephelyről távozó kisteherautókat is, s azok rakterében zsákos burgonyát találtak. A telephelyen, illetve az ott várakozó lengyel kamionon, valamint a kisteherautókon összesen 75 tonna, Lengyelországból származó jelöletlen, zsákos kiszerelésű burgonya volt.
A burgonyát éppen magyar őstermelők járműveire pakolták át, így feltételezhető, hogy az már mint hazai termék került volna a piacra – tette hozzá Dávid Zoltán. A pénzügyőrök értesítették a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársait, akik a burgonyát lefoglalták. A NAV megkezdte az áru eredetének vizsgálatát, a foglalkoztatottak bejelentésének ellenőrzését, valamint a számla- és nyugtaadást is.
A sajtóreferens arról is tájékoztatott, hogy a telephely raktárhelyiségében hamis tízezer forintos bankjegyeket is találtak, amelyeket a rendőrség lefoglalt és eljárást indított az ügyben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A NAV értesíti a vállalkozásokat az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásról
Mintegy 70 ezer vállalkozástól várja az adóhivatal az élelmiszerlánc-felügyeleti díj…
Tovább olvasom >Stratégiai cél, hogy Magyarország a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a belföldi burgonyatermesztés megerősítését,…
Tovább olvasom >Történelmi fejlődésen ment keresztül a magyar vidék
A magyar vidék történelmi fejlődésen ment keresztül 2010 óta, de…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >