NAV: az útdíjkamerák felvételei is segítik az ekáert
Az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerben (ekáer) az útdíjkamerák segítségével azonnal feltűnik, ha a fuvarokmányok alapján tranzitárut szállító kamionok Magyarországon pakolnák ki árujukat – hangsúlyozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Suller Attila példaként említette, hogy ennek segítségével nemrég egy illegális ruhaszállítmány magyarországi értékesítését sikerült megakadályozni. Legutóbb pedig az NAV ekáer munkacsoportja a budapesti nagybani piacon talált olyan spanyol zöldség- és gyümölcsszállítmányt, amelyet a papírok szerint Romániába kellett volna szállítani a kamionnak. Ez esetben a kereskedőt a kiszabható legmagasabb bírsággal büntették.
A NAV szóvivője azt is elmondta, hogy az automatikus rendszer része egy kockázatelemzés is, amely révén minden olyan kereskedő, illetve kamion „fekete pontot” kap, amely már korábban megpróbált „trükközni” egy szállítmánnyal. Ha a kamerákon egy ilyen szállítmány tűnik fel, az ekáer rendszere riaszt, s azt kiemelten figyelik a NAV munkatársai.
Suller Attila a műsorban egy közelmúltbeli csempész cigarettaszállítmány kapcsán azt is elmondta: mind belföldön, mind a határátkelőhelyeken – különösen az ukrán határnál – rendszeresen foglalnak le csempészett cigarettát, valamint vágott dohányt is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Átfogó adóváltozások 2026-tól: jelentős könnyítések, új kedvezmények és szigorúbb adózási elvárások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV-razziát tartottak a Nagybani Piac parkolójában – több tonna jelöletlen áru került elő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fél éven belül NAV ellenőrzésre számít a hazai cégek többsége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Karácsonyi műanyagdömping: miért és hogyan csökkentsük a hulladékot az ünnepek alatt?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EY: Klímaterv van, de kevés a valódi cselekvés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon még csökkenő, de az EU-ban már növekvő az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


