NAV: árstopos élelmiszerekkel csalt egy bűnbanda
Nemzetközi akcióban számolták fel azt a céghálózatot, amely milliárdos kárt okozott árstopos élelmiszerekkel – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Étolajjal és kristálycukorral sefteltek
Azt írták, hogy étolajból és kristálycukorból is nagy mennyiség jutott az üzletekbe Magyarországon, amelyeket egy magyar bűnszervezet milliárdos adócsalással juttatott be az országba.
A szervezet tagjai a szomszédos országokból beszerzett termékeket többszintű, nagyszámú céghálózatokon keresztül, strómanok és bukó társaságok bevonásával értékesítették belföldön, és ezzel több mint hatmilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.
A NAV nyomozói IT-szakemberek, revizorok, járőrök, valamint a MERKUR bevetési egység támogatásával csaknem 50 helyszínen kutattak, ingatlanokat, bankszámlákat zároltak, gépkocsikat és készpénzt is lefoglaltak.
A nemzetközi akcióban az EUROPOL is részt vett: Horvátországban, Csehországban és Szlovákiában is nyomoztak a hatóságok.
A nyomozók 32 embert hallgattak ki, közülük 6 gyanúsított letartóztatását elrendelte a Székesfehérvári Járásbíróság. A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz – áll a közleményben.
NAV
Kapcsolódó cikkeink
NAV: február 1-től a vállalkozások bizonyos feltételekkel adómentesen számolhatják el a reprezentációs költségeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ezek a leggyakoribb használtautós csalások a szakértő szerint
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kisfilmpályázatot hirdet a NAV a fiataloknak, akik bemutathatják, hogy lehet nemet mondani a dohányzásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jön a szezon, így lehet sikeres a diákmunka 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

