Napraforgó: alacsonyabb árak, csökkenő vetésterület Magyarországon

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 09. 18. 11:45

Több mint tíz százalékkal csökkent idén a napraforgó vetésterülete Magyarországon, a minőség nagyon változó, a hozam ugyanakkor még mindig magas. A magas olajsavtartalmú fajták átvételi ára akár húsz százalékkal is magasabb lehet 2018-ban, míg a hagyományos napraforgóé csökkent.

A napraforgó idei, 628 ezer hektáros vetésterülete Magyarországon csak 89,2 százaléka a tavalyinak, miközben továbbra is meghaladja az előző 5 év átlagát – írja közleményében a Concordia Közraktár Zrt. Az ipari napraforgók közül megkülönböztetünk normál és magas olajsavtartalmú fajtákat. Ez utóbbi átvételi ára akár 20 százalékkal, körülbelül 20 ezer forinttal magasabb lehet, és idén is növekedett, míg a hagyományos napraforgóé valamelyest csökkent. A jelenlegi, alacsony árszintet azonban várhatóan emelkedés követi majd.

A termény 2018-as hektáronkénti hozama az Alföldön 2,8 -3,0 tonna, míg a Dunántúlon inkább a 3-3,3 tonna jellemző. Ez Magyarországon mára átlagosnak számít, világviszonylatban azonban évek óta a legjobbak között van, így a teljes termésmennyiséget idén 1,8 millió tonnára várják. A társasághoz vizsgálatra eddig beérkezett napraforgóminták minősége nagyon különböző, az átlagostól a kiemelkedőig hullámzik, gyenge nem volt közötte. Az egyik legfőbb jellemző az olajtartalom, ami átlagosan ebben a szezonban is 46 százalék körül mozog, de akadtak olyan tételek is, amelyek elérték az 50 százalékot is. A napraforgó táblák több mint felét már learatták, az idei év szokatlan jelensége azonban, hogy betakarítása összeért a kukoricáéval. (agrarszektor.hu)

Kapcsolódó cikkeink