Napelemparkot adott át a METRO Kecskeméten
Újabb fenntarthatósági fejlesztés átadására került sor a közelmúltban a kecskeméti METRO áruházban. Az épület mellett egy 432 napelemből álló parkot telepítettek, mely évente 200.000 kWh áramot fog termelni, így mintegy 100 háztartás éves energiaigényének megfelelő energiát spórol meg.

A 432 napelemből álló park évente 200.000 kWh áramot fog termelni
„A kecskeméti áruház éves villamosenergia igénye 2011-ben még 2 GWh volt, ugyanakkor az elmúlt években megvalósított energetikai korszerűsítéseknek és az áruházi dolgozók energiatudatos erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült már mintegy 25%-os csökkenést elérni a fogyasztásban. A kiserőmű által termelt áram az áruház éves villamosenergia szükségletét további 15%-kal csökkenti.” – mondta el Somlai Gábor üzemeltetési és beruházási osztályvezető.
A fenntarthatósági céljaik elérésének mostani lépéseként telepített, 180kW teljesítményű, 432 modulból álló napelempark mellett a kecskeméti áruházban automata fényérzékelő led világítás működik. A rendszer úgy szabályozza automatikusan a világítótestek fényerejét, hogy folyamatosan figyelembe veszi az áruházba beeső természetes fény mennyiségét.
A fenntarthatósági fejlesztési törekvéseikkel kapcsolatban Thierry Guillon-Verne a METRO Kereskedelmi Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy Magyarországon ez az első napelemes rendszerük. „Ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2030-ig a vállalat 17 fenntarthatósági célt jelölt ki. A METRO nemzetközi szinten kitűzött legfontosabb fenntarthatósági célja az, hogy 2030-ra 50%-kal csökkentse a vállalatcsoport szén-dioxid lábnyomát a 2011-es állapothoz képest. Ahhoz hogy ezt a elérjük, mindenképpen szükséges, hogy fenntartható és alacsony energiakibocsátású technológiákat alkalmazzunk az áruházakban.”- emelte ki a vezérigazgató.

Ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2030-ig a METRO 17 fenntarthatósági célt jelölt ki
A cég a következő években további áruházakban is tervez kiépíteni napelemes rendszereket, és nagyobb hangsúlyt helyez a megújuló energiaforrásokra. (x)
Kapcsolódó cikkeink
Átadták a Nestlé napelemparkját Szerencsen
Szerencsen átadták a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és…
Tovább olvasom >Fókuszban a fenntarthatóság: indul a Generali EnterPrize pályázata a 15 milliós pályázati díjért
A Generali Csoport idén három kategóriában hirdeti meg a kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >Hatezren vettek részt az Etesd az Eszed program Fenntarthatósági Kihívásában
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért és az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Miért fizetünk többet a reggeli koffeindózisért?
Azt gondolom, kevesen tudunk sikeresen elkezdeni egy átlagos napot egy…
Tovább olvasom >Országosan terjeszkedik a Dreher Sörgyárak kísérletező márkája, az ANTL
A Dreher Sörgyárak sörfőzőmesterei 2021 óta ANTL márkanév alatt mutatják…
Tovább olvasom >