NAK: meg kell őrizni a hazai termékek arányát a boltokban
Széles körű szakmai egyeztetést kezdeményezett az országban működő élelmiszer-kiskereskedelmi szereplőkkel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A találkozó célja az volt, hogy a jelentős gazdasági haszonnal kecsegtető olcsó import ellenére se csökkenjen a magyar termékek aránya a hazai üzletláncok kínálatában – közölte a kamara szerdán az MTI-vel.

Maradjon hazai termék is
A hazai termékek szerepéről és élelmiszer-kiskereskedelmen belül elfoglalt helyükről egyeztetett a hazai üzletláncok képviselőivel kedden a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A keddi találkozón többek közt a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ), az Agrárminisztérium (AM), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), valamint az Országos Kereskedelmi Szövetség és a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség is részt vett.
A megbeszélés résztvevői egyetértettek abban, hogy a kereskedők az élelmiszer-árstop időszaka alatt – megértve annak szociális intézkedés jellegét – jelentős árengedményt közvetítettek a magyar vásárlók felé. Ugyanakkor – mint azt a termelőket, élelmiszer-előállítókat, kereskedőket képviselő szervezetek korábban is jelezték – az árstop a kiskereskedelemben kedvezőtlen folyamatokat indított el, illetve erősített fel az élelmiszerláncban.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke a közlemény szerint arra hívta fel a jelenlévő üzletláncok (Metro, Tesco, Auchan, Spar, Lidl, Aldi, Penny, COOP, Reál) képviselőinek figyelmét, hogy bár az élelmiszer-infláció visszaszorítása érdekében hozott kormányzati intézkedések kapcsán ismét előtérbe kerültek a rövid távú gazdasági előnnyel kecsegtető olcsó import áruk, a hazai vállalkozások működésének fenntartása érdekében továbbra is kiemelten fontos a hazai termékek arányának fenntartása és növelése a kiskereskedelemben. „A magyar élelmiszergazdaság nevében arra kérjük a kiskereskedelmi láncokat, hogy lehetőségeik szerint maximálisan segítsék a magyar élelmiszerek forgalmának, a magyar termékek polci arányának növekedését” – mutatott rá a NAK elnöke.
Éder Tamás, a FÉSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy Magyarország uniós csatlakozását követően folyamatosan csökkent a magyar termékek aránya a kiskereskedelmi láncok kínálatában. Az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom növekedésétől másfél évtizeden keresztül érdemben elmaradt a magyar élelmiszeripari szereplők belföldi értékesítésének növekedése.
Bár 2018-tól kezdődően erősödött a hazai termékek aránya a forgalomban, idén azonban ismét romlik a helyzet. Mindez a magyar élelmiszeripar idei teljesítményében is megmutatkozik: az első negyedévben tapasztalt 13 százalékos visszaesést követően áprilisban 20 százalékkal, májusban pedig 17 százalékkal csökkent az ágazat kibocsátása – mutattak rá a közleményben.
A hazai termelés fenntartása érdekében az elmúlt években több üzletlánc tett vállalást a magyar termékek arányának növelésére, akár egy-egy termékkategórián belül is, amit a hazai élelmiszeripar szereplői nagyra értékeltek. A kamara reményei szerint a hazai kiskereskedők a jövőben is partnerek lesznek a magyar termékek piacra juttatásában, az élelmiszeripari termelés fenntartásának támogatásában.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a hazai termelésnek és feldolgozóiparnak rövid távon javítania kell a hatékonyságán, mert csak úgy maradhat hosszú távon meghatározó szereplője a hazai élelmiszerellátási láncnak – hangsúlyozta közleményében a NAK.
Kapcsolódó cikkeink
A fiatal gazdák számára is elérhetővé teszi ingyenes pályázatírással kapcsolatos szolgáltatását a NAK
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A tavasszal…
Tovább olvasom >A hűvös május miatt elhúzódik az idei szamócaszüret
Jó szezonban bíztak idén a hazai szamócatermesztéssel foglalkozó gazdálkodók, de…
Tovább olvasom >NAK-FruitVeB: a hűvös május miatt elhúzódik az idei szamócaszüret
Már kapható a hazai piacokon a magyar szamóca, amelyre idén…
Tovább olvasom >További cikkeink
Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >