NAK: a vártnál is nagyobb érdeklődés fogadta az új KAP Stratégiai Terv pályázatait
A vártnál is nagyobb érdeklődés fogadta az új KAP Stratégiai Terv pályázatait, a megnyitott felhívások többségére jelentős túligénylés érkezett – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.

A NAK elkészítette az AKG kiadványát, amely online elérhető, a falugazdászokat is felkészítették, hogy segíthessék a pályázókat (Fotó: Pixabay)
A közlemény szerint a gazdák felismerték, hogy a nehéz gazdasági körülmények és a hektikus piaci mozgások ellenére is csak fejlesztésekkel, innovációval tudnak előre haladni és előnyre szert tenni a piacon. A közlemény idézte Zászlós Tibort, a kamara mezőgazdaságért felelős országos alelnökét, aki elmondta: az élelmiszeripari és az állattenyésztési pályázatok benyújtási időszaka letelt, csak az állattenyésztési felhívásra mintegy 700 milliárd forintos támogatási igény érkezett a gazdálkodók részéről.
Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese a közleményben megjegyezte, tavaly mintegy 1400 milliárd forint támogatást fizetett ki Magyarország a gazdálkodóknak
Idén pedig – az október 16-án kezdődött előlegfizetési időszakban – jóval meghaladja az időarányosan kifizetett összeg az egy évvel korábbit. Rámutattak: az Agrár-környezetgazdálkodási programra (AKG) a kérelmeket november 25-étől nyújthatják be a termelők. A NAK elkészítette az AKG kiadványát, amely online elérhető, a falugazdászokat is felkészítették, hogy segíthessék a pályázókat. Közölték, hogy hamarosan megnyílik az ökológiai termelést támogató felhívás (ÖKO) is, amelyhez szintén kiadványt készítettek. Óriási eredmény, hogy mostanra 1,5 millió hektár érintett vagy az AKG vagy az ÖKO programban, a mostani kiírás célja pedig az, hogy ezt a nagyságrendet megőrizzék – írták.
Papp Gergely a közlemény szerint jelezte, jövőre csaknem 50 pályázati kiírás megjelenése várható
Ezek közül kiemelte a digitális átállást ösztönző pályázatot, az erdészeti felhívásokat, valamint a terménytárolók, terményszárítók építését célzó támogatást. Várhatóan az év második felében jelenik meg a fiatal gazdáknak szóló kiírás és a gazdaságátadást ösztönző pályázat – tette hozzá.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >