NAK: a jégkármérséklő rendszer jelentősen csökkentette tavaly a károkat
Az országos jégkármérséklő rendszernek köszönhetően tavaly a szélsőséges időjárás ellenére mindössze 32 ezer hektárnyi területre jelentettek be kárigényt – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében.

Kiemelték: 2018 óta működik a jégkármérséklő rendszer. Ilyen, országos lefedettségű védekezési rendszer Európában csak Magyarországon üzemel – tették hozzá.
A gazdálkodók 2017-ben, az utolsó évben, amikor még nem működött az országos lefedettségű jégkármérséklő rendszer, 72 ezer hektárnyi mezőgazdasági jégkárt jelentettek be – részletezték. A védekezés első évében, 2018-ban már csak 22 ezer hektárnyi, 2019-ben pedig 37 ezer hektárnyi területen jeleztek a gazdálkodók jég okozta károkat – idézték fel.
Míg 2015-2017 között – a rendszer indulása előtt – 84 százalék volt a jégkár aránya a zivatarkárokon belül, a védekezéssel érintett 2018-2020 közötti időszakban csupán 47 százalék – összegezték.
A jégkármérséklő rendszer működésének hatékonysága a biztosítók jégkárkifizetéseiben is megfigyelhető, hiszen míg 2017-ben 6,3 milliárd forint volt a biztosítók együttes jégkárkifizetése, addig a 2018. és 2019. évek átlagában csak 3,7 milliárd forint – mutatott rá a kamara.
Az országos jégkármérséklő rendszert a NAK üzemelteti, finanszírozása az Agrárminisztérium segítségével, a mezőgazdasági kárenyhítési alapból történik.
A technológia lényege, hogy talajgenerátorok ezüst-jodid acetonos oldatot égetnek el, és az így keletkező ezüst-jodid molekulák a felhők felsőbb rétegeibe áramlanak, ahol csökkentik a kialakuló jégszemcsék méretét és részben megakadályozzák továbbiak létrejöttét. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: minden gazda hozzá fog jutni a pénzéhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
