NAIK: 12,4 milliárd forint volt a dísznövénytermesztők tavalyi árbevétele
Magyarországon a dísznövénytermesztésre használt összes terület 1518 hektár volt tavaly, az ágazat nettó árbevétele 12,4 milliárd forintot tett ki – derül ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) egyik legfrissebb elemzéséből.
Az árbevétel 59,9 százaléka, 7,5 milliárd forint a faiskolai növénytermesztésből eredt, a vágott virág és vágott zöld termékek árbevétele 1,6 milliárd, a cserepes, kiültetésre szánt és hagymás növényeké pedig 3,4 milliárd forintot tett ki. A legmagasabb, 79 millió forint egy hektárra vetített nettó árbevétel 2019-ben a cserepes, kiültetésre szánt növényeknél mutatkozott. Az egy hektárra jutó nettó árbevétel a faiskolai termelésnél 5,5 millió forint, a vágott virágnál 18,3 millió forint volt.
A dísznövénykertészetekben az alkalmazottak létszáma 2510 volt, ebből 56,5 százalék, 1419-en teljes munkaidőben dolgoztak, az alkalmi munkát végzők száma meghaladta a 850-et.
Magyarország nettó dísznövény-importőrnek számít, az import értéke másfélszerese a kivitelének. A friss vágott virág kivitele 526 millió forint volt tavaly míg az import elérte a 4,6 milliárd forintot A faiskolai fa-, bokor- és cserjefélék kivitele 2019-ben pedig 2,776 milliárd forint, a behozatal 2,579 milliárd forintot ért el. A magyar dísznövényexport 70 százaléka Romániába, 10 százaléka Németországba ment, az import 73 százaléka Hollandiából, 12 százaléka Németországból és 6 százaléka Olaszországból érkezett 2019-ben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
7,2%-os árbevétel-növekedést jelentett a Metro AG a második negyedévben
A Metro AG 7,2%-os forgalomnövekedésről számolt be pénzügyi éve második…
Tovább olvasom >Újabb duplázást tervez regionális növekedési stratégiájában az AutoWallis Csoport 2028-ig
750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget…
Tovább olvasom >Folytatta a nemzetközi terjeszkedést az UBM
Folytatta a nemzetközi terjeszkedést az UBM, a mezőgazdasági cégcsoport árbevételének…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >