Nagyrészt tökszáron terem a magyar dinnye
A magyar dinnye túlnyomó része oltott. Tökszáron nevelik. Az átlagember azonban sem ízre, sem küllemre nem tudja megkülönböztetni az oltott dinnyét az „igazitól”. Az idei magyar termés jónak ígérkezik.
Drága dolog a dinnyetermesztés. A magas költségek miatt évek óta bevált gyakorlat a termelők körében, hogy tökszáron nevelik a gyümölcsöt. A módszer az elmúlt 10 év nagy vívmánya, de ez nem genetikai módosítás – mondta a hirado.hu-nak nyilatkozó Holecz Zoltán, aki görög- és sárgadinnyét termeszt Medgyesegyházán.
A termés nagy része oltott – mondta a gazda. Holecz Zoltán szerint némi minőségváltozás lehet az oltott dinnye és az „igazi” között, de ha megfelelő a technológia, akkor ugyanolyan jó ízű lesz. Sok esetben még a termesztő sem tudja megkülönböztetni az oltott gyümölcsöt a másiktól – mondta.
A tökmagot és a dinnyemagot elvetik, majd körülbelül a 20. nap környékén a tökre ráoltják a dinnyét. Ezt követően 3-4 napig inkubátorban tartják a palántát, óvják és védik. Figyelnek a páratartalomra és a szellőztetésre is. Az oltást követő tizedik napon leveszik az oltócsipeszt, majd 2-3 héten át öntözik, nevelgetik a növényt, ezt követően kerül sor a kiültetésre.
A tök jóval ellenállóbb a betegségekkel szemben, mint a dinnye, így jóval gazdaságosabb a termelése. „A tökmagot és a dinnyemagot elvetjük, ha egyforma, megfelelő vastagságúak, egymásra oltjuk őket. Így ellenállóbb lesz az időjárással szemben, és a termés is bővebb” – magyarázta az eljárás lényegét.
Július végétől lehet olcsóbb a dinnye
Most a sárgadinnyének van szezonja. Kilónként nettó 180 forintért viszik a felvásárlók, de ebből a pultos ár 299 forint lesz. Termelői szempontból 260 forint körül lenne a reális ár – mesélte.
Hogy milyen ára lesz a görögdinnyének, az a konkurens országok nyomásától függ. Ha külföldről olcsó és nagy mennyiségű árut hoznak be, az lenyomja az árakat. A hazai termelőknek azonban 35-40 forintos nettó átlagár alá nem éri meg menni a szezon egészében – magyarázta Holecz Zoltán.
A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke szerint a termelők önköltsége kilónként 30-50 forint, míg a mag nélküli dinnyénél 60-70 forint. Így, ha a fogyasztói ár 70-120 forint között mozog, akkor az megéri nekik is. Ledó Ferenc úgy véli, július 20-a után beállhat a 80-120 forintos kilónkénti dinnyeár.
Jelenleg a boltokban görög, spanyol és olasz dinnyét lehet kapni. A nagy dinnyék Görögországból érkeznek, míg a kisebbek Spanyolországból. Ledó Ferenc mindenkit arra biztat, hogy vásároljon majd magyar dinnyét, mert a minősége jó lesz.
Jó lesz az idei dinnye
Nagyon jó lesz az idei dinnyeállomány a jelenlegi állás szerint – mondta a hirado.hu-nak nyilatkozva Ledó Ferenc, aki arról is beszámolt, hogy a termés 250 ezer tonna körül várható. A magyar dinnye szezonja július elejétől augusztus végéig tart.
Egyre keresettebb a mag nélküli dinnye
Ledó Ferenc felhívta a figyelmet két trendváltozásra. Egyrészt a nagy dinnyék helyett inkább a 4-5 kilósak iránt nőtt meg a kereslet, másrészt egyre keresettebbek a mag nélküliek. Ez Európában általánosan jellemző, s mivel a hazai dinnyetermés 40-50 százalékát exportban értékesítik – főként a német piacokon –, így a hazai termesztők is egyre inkább érdekeltek a mag nélküli dinnye termesztésében. (hirado.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Kiemelt figyelmet kap az aszályhelyzet
A kormány összehangolt cselekvési tervet készít az aszálykárok megelőzésére. Ennek…
Tovább olvasom >27 százalékkal csökkent a műtrágyaforgalom
2025 márciusában az egy hónappal korábbihoz képest 27 százalékkal kevesebb…
Tovább olvasom >Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
A mai napon létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset – jelentette…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >