Nagyot változik a cafeteria-rendszer
Az adótörvények friss változásával előtérbe kerül az ajándékozás. A 2024-es cafeteria-juttatások tervezéséhez módosítják a jövő évi adótörvényeket, és néhány szabály már december 1-jétől hatályba léphet a személyi jövedelemadóról szóló törvényben, amennyiben az Országgyűlés elfogadja az ilyen irányú javaslatokat – derül ki a hrportal.hu beszámolójából.

Máshová kerül a hangsúly
Fata László, a juttatási szakértő hangsúlyozta, hogy az egyik jelentős változás a munkáltatókat érinti: a kedvező adózási feltételekkel rendelkező elemek adóját negyedévente kell majd bevallani és kifizetni.
A munkavállalók számára fontos változás, hogy míg jelenleg évente csak egyszer adhat a munkáltató csekély értékű ajándékot, amely nem haladja meg a minimálbér 10 százalékát, 2024-től évente háromszor nyújthatnak hasonló juttatást a munkavállalóknak (és akár a közeli hozzátartozóiknak is). Ennek következtében a munkáltatóknak lehetőségük nyílik kedvező adózási feltételekkel kibocsátani olyan ajándékokat, mint a nőnapi, karácsonyi vagy iskolakezdési ajándékok.
Október elején egy kormányrendelet hozott új szabályokat, amelyek szerint november 16-tól adómentesen adhatnak borászati termékeket reprezentációs és nem reprezentációs célú vendéglátás keretében, valamint üzleti ajándékként és csekély értékű ajándékként. Ezek a szabályok december 1-jétől a személyi jövedelemadóról szóló törvény mellékletében adómentes juttatásként lennének érvényben.
Kapcsolódó cikkeink
Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megbillent stabilitás: nehéz év vár a magyar dolgozókra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A munkatársak jó közérzete mára üzleti kérdéssé vált a nagyvállatoknál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

