Nagyot kaszáltak a Magyar Termék védjegyrendszert használó cégek
A Magyar Termék védjegyrendszert használó cégek összárbevétele tavaly meghaladta a 2650 milliárd forintot – mondta a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője csütörtökön Budaörsön, ahol bejelentette azt is, hogy újraindul a cég Vedd a hazait! Védd a hazait! kampánya.
Benedek Eszter hozzátette: tavaly több mint 230 gyártó ötezer árucikkén használta a védjegyet, és a 2020-as adatokkal összehasonlítva 2022 végére közel 30 százalékkal nőtt a védjegyhasználók tábora. A budaörsi Auchan áruházban tartott sajtótájékoztatón az ügyvezető beszámolt arról is, hogy az először 2020-ban, a koronavírus-járvány idején indult Vedd a hazait! Védd a hazait! kampányuk nagyon sikeres, abban most már 100 cég vesz részt, amelyek közül többen a Magyar Termék védjegyet is használják már. Az idén tavasszal ismét elindított akció egyik állomásaként a Naszálytej Zrt. új, a kampány üzenetét közvetítő csomagolással jelenik meg az Auchan üzletek polcain – tette hozzá.
A hazai gyártók helyzetén javított az újraindított kampány
Benedek Eszter szerint a Vedd a hazait! Védd a hazait! kampány újraindítását egyebek mellett az indokolta, hogy a gazdasági helyzet az utóbbi hónapokban a három évvel ezelőtti időszakhoz képest is összetettebb. „Szeretnének a hazai gyártók helyzetén kézzelfoghatóan javítani és jobb helyzetbe hozni őket” – fogalmazott. Elmondta, hogy a tavaly év végén 16 000 ember megkérdezésével készített online kutatás eredményei alapján a vásárlók számára az árkérdés a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt kap, ugyanakkor „egyértelműen kiderült, hogy szinte minden fogyasztó (96 százalék) számára fontos, hogy a kereskedelmi láncok polcain minél több magyar termékből tudjanak választani, vagyis nem mondanak le a hazai árukról”.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Fenntarthatóság az idő szorításában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb kibertámadás érte az Auchant
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább erősödött a magyar termék védjegyek szerepe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jövőre végre beindulhat a magyar gazdaság növekedése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem változott az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >