Nagyot esett az augusztusi cigarettaforgalom
Augusztusban nagyot csökkent a cigarettaforgalom – derül ki a NAV jövedéki statisztikáiból.
A nyár utolsó hónapja általában fogyasztási csúcsokat produkál, így sokatmondó adat, hogy mindössze 906 millió szál cigarettát adtak el, szemben a tavaly augusztusi 1,5 milliárddal.
Idén augusztusig 6,7 milliárd darab fogyott, míg 2012-ben 12,5 milliárd szál. Növekedett viszont a szivarok forgalma: a tavaly augusztusi 36 millióról 54 millióra ugrott. Már a júliusi adatok is drámai visszaesést mutattak, akkor csak 623 millió szálat szívtak el a magyarok, míg tavaly júliusban 1,3 milliárd szálat.
Mindez a trafikrendszer számlájára írható, hiszen még júniusban is 1 milliárd szál fogyott el a legális piacon, ennyien pedig aligha szoktak le a dohányzásról. A dohány iránti igényt mutatja az is, hogy idén hozzávetőleg 400 tonnányi dohányt loptak el, ennek jelentős részét még a földekről. A legális felvásárlási ár többszörösét kínálják a feketepiaci szereplők a hazai dohánytermesztőknek.
Egy hét múlva újabb 162 településre kiírt 180 koncesszió nyertesét hirdeti ki a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.. A harmadik körös pályázatoknak ugyanis október 31-e a határidő, és hússzoros volt a túljelentkezés: 3824 darab érvényes pályázat érkezett be a céghez.
A 2014-es költségvetés törvényjavaslatából az is kiderült, hogy a dohánytermékek kiskereskedelmének koncessziós díjából 826 millió forint bevételre számít a kormány. Ez némileg alultervezettnek tűnik, hiszen kétezer fős településig 100 ezer forint, tízezer fős településig 160 ezer forint, tízezer fő feletti településen 200 ezer, míg Budapesten és a megyeszékhelyeken 240 ezer forint a koncessziós díj évente. Számításaink szerint csak a budapesti 880 trafiknak 211 millió forintot kell fizetnie, a debreceni 104 dohányboltnak pedig 25 millió forintot. A megyeszékhelyek közül Szekszárd ússza meg a legkevesebbel, a 17 trafik után mindössze 4 milliót kell átutalni. (Szerző: Vég Márton, Világgazdaság Online)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >