Nagyon jó minőségű a szőlő a villányi borvidéken
Nagyon jó minőségű, átlagos mennyiségű szőlő termett idén a villányi borvidéken, ahol már javában tart a portugieser szürete.
Nagy Gergely, a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára kedden az MTI érdeklődésére azt hangsúlyozta: „egyelőre minden adott ahhoz, hogy a 2015-ös egy jó évjárat legyen”.
A szüret augusztus első hetében megkezdődött a korai érésű illatos fehérszőlőkkel és az első rozéborok alapját adó kékszőlővel, a medoc noirral, a gazdák jelenleg a portugiesert szedik – tette hozzá.
Nagy Gergely kitért rá, hogy a vegetációs időszakban a tavalyinál sokkal kevesebb növényvédelemre volt szükség, a kedvező időjárásnak is köszönhetően a fürtök szépek, egészségesek lettek, a termés mennyisége eléri a 70 mázsát hektáronként, amely már majdnem átlag feletti. „A termelők nem túl meleg és nem túl csapadékos őszben bíznak, mert akkor a későn érő fajtáknál sem kell rothadástól tartani” – jegyezte meg.
A hegyközségi titkár a fogyasztói igényekről elmondta: az elmúlt években divatba jöttek az elsődleges fajtajelleget hordozó gyümölcsös, könnyed borok, e tendencia ugyanakkor nem szorítja háttérbe a testesebb, tölgyfahordóban érlelt vörösborokat, azoknak most is erős a piacuk.
Remélhetőleg ez hosszú távon is így marad, hiszen a villányi borászok meg tudnak felelni ezeknek a trendeknek, és kedvező, ha egy borvidék képes minél szélesebb termékpalettát mutatni – közölte.
A 2015-ös évjárat első villányi fehérborait és rozéit már minden bizonnyal meg lehet kóstolni az október elején rendezett Villányi Vörösbor Fesztiválon.
A mintegy 2500 hektár területű villányi borvidéken mintegy másfél ezren foglalkoznak szőlőtermesztéssel, pincéikből 80 százalékban vörös-, 20 százalékban fehérborok kerülnek a fogyasztók asztalára. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 70 százalékkal nőtt a fehérborok feldolgozói értékesítési ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: újabb vidékfejlesztési beruházás segíti a magyar borászat fejlődését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb vidékfejlesztési beruházás segíti a magyar borászat fejlődését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zabalapú „feta” nyerte a német Lidl és a ProVeg „sajtinnovációs” versenyét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


