Nagy Márton: az infláció gyakorlatilag összeomlott, már 4 százalék alá szorította vissza a kormány
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2024 januárjában az egy évvel ezelőtti tetőzéséhez képest kevesebb mint hatodára, 3,8 százalékra szorította vissza az infláció mértékét a kormány. Éves alapon a háztartási energia ára 11,3 százalékkal, az üzemanyagok ára 11,9 százalékkal, a tartós fogyasztói cikkek ára 1,4 százalékkal csökkent – emelte ki a legfrisseb adatokat elemezve Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Pénteki közleményében kifejtette, hogy mindössze egy év leforgása alatt az infláció gyakorlatilag összeomlott, így az már nem jelent érdemi problémát a gazdaság szempontjából. A magyar infláció ma már kedvezőbb szintre süllyedt, mint az észteknél (5,0 százalék), a horvátoknál (4,8 százalék), az osztrákoknál (4,3 százalék) vagy a szlovákoknál (4,3 százalék).
A nemzetgazdasági miniszter szerint ezt olyan célzott kormányzati intézkedések segítették, mint az online árfigyelő rendszer és a kötelező akciózás.
Nagy Márton kifejtette, hogy szeptembertől újra fokozatosan nő a reálbér, azaz egyre többet ér a családok jövedelme. Az alacsony inflációnak és a béremeléseknek köszönhetően pedig 2024-ben akár 6 százalékkal vagy afeletti mértékben is emelkedhetnek a reálkeresetek.
Az infláció sikeres visszaszorítását követően a kormány már minden erejével az előtte álló év fő feladatára, a gazdasági növekedés helyreállítására fókuszál. A dinamikus, 4 százalék körüli GDP növekedés eléréséhez tovább kell fokozni a munkaerőpiaci aktivitást, a beruházási rátát 25 százalékos szint felett kell tartani, illetve a fogyasztói bizalom erősítésével és az óvatossági motívum oldásával helyre kell állítani a lakossági fogyasztást – hangsúlyozta a miniszter. Ezt támogatja az is, hogy a kormány korábbi vállalásuk betartására kérte az üzemanyagforgalmazókat, arra, hogy térségi szinten is versenyképes, a régiós középmezőnybe tartozó árszínvonalú üzemanyagokat biztosítsanak.
Kapcsolódó cikkeink
A reálkeresetek emelkedése kihat a fogyasztásra, ami a gazdaság élénkítése miatt fontos
A reálkeresetek emelkedése azt jelenti, hogy több pénz marad az…
Tovább olvasom >GKI: Tényleg sokat adóznak a magyarok?
A közbeszédben gyakran találkozunk a magas hazai adókulcsok kritikájával. Ha…
Tovább olvasom >Lassult az euróövezet gazdasági aktivitásának növekedése júliusban
A várt mérsékelt gyorsulás helyett lassult az euróövezet gazdasági aktivitásának…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >