Nagy Márton: a turizmus legfontosabb feladata a szektor minél magasabb fokú digitalizációja
A nemzetgazdasági miniszter csütörtökön részt vett az Európai Unió Versenyképességi Tanácsának formális ülésén Brüsszelben, ahol a versenyjogi, belső piaci és a fenntartható növekedéshez kapcsolódó kérdéskörök mellett a turisztikai ágazat helyzetét is áttekintették. Nagy Márton az ülés során hangsúlyozta, hogy a 2030-ig tartó időszakban a cél a versenyképesség fokozása – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A tárcavezető szerint a versenyképesség fokozásának három kulcseleme van: a kettős átállás, vagyis a zöld és digitális átállás sikeres megvalósítása, a nyitás a nyugati és keleti piacok irányában egyaránt, valamint a bürokratikus terhek folyamatos csökkentése.
Kiemelte, hogy az Európai Unió évtizedek óta folyamatosan veszít a versenyképességéből a globális versenytársakkal szemben. Ez a folyamat az elmúlt években tovább gyorsult az elszabaduló energiaárak, a válsághelyzetek gazdasági és kereskedelmi következményei, valamint az Egyesült Államok és Kína protekcionista intézkedései miatt. A túlszabályozás kockázata is magas az unióban. A hosszú távú kihívásokra megfelelő válaszokat kell találni annak érdekében, hogy érdemben csökkenjen az EU és globális versenytársai közötti növekedési és innovációs szakadék.
Az Európai Bizottság kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó rendelettervezete kötelező, legfeljebb 30 napos fizetési határidőt írna elő a vállalkozások közötti kereskedelmi ügyletekre vonatkozóan. Magyar kérdőíves felmérés alapján a válaszadó vállalkozások negyede jelezte, hogy számukra nehézséget okozna a 30 napos fizetési határidő bevezetése, több vállalkozás is attól tart, hogy ez a lépés az EU-n kívüli beszállítókat hozza előnyösebb helyzetbe – írták a közleményben.
Nagy Márton hangsúlyozta, a magyar álláspont szerint a jelenleg hatályos irányelv módosítása és megreformálása kedvezőbb lenne a vállalkozások számára, mint a Bizottság új javaslata. Olyan jogszabályi keretek kialakítására van szükség, melyek nem korlátozzák a vállalkozások gazdasági és kereskedelmi tevékenységét és nem jelentenek adminisztratív többletterhet. A bürokrácia ugyanis gátolja a vállalkozói kedvet és különösen megterhelő a kisebb vállalatok
számára.
A magyar álláspont szerint a vállalatok sikerét a képzett munkaerő mellett az energia, a logisztika és a technológia minősége is befolyásolja. Akár a nemzetközi versenyképesség a cél, akár csak a változó körülmények közötti talpon maradás. A megfizethető energiaárak kulcsfontosságúak az uniós ipar versenyképességének visszaszerzéséhez, melyhez a magyar álláspont szerint a különböző megújuló energiaforrások és az atomenergia együttese szükséges.
A miniszter a 2030-ra vonatkozó európai turisztikai menetrenddel kapcsolatban kiemelte, hogy a magyar turizmus legfontosabb feladata a szektor minél magasabb fokú digitalizációja. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ létrehozásával Európában elsők között mérhetővé vált a magyar turizmus teljesítménye, ezzel párhuzamosan zajlik az ágazati stratégia átalakítása a fenntarthatóság és a zöld átállás szempontjait előtérbe helyezve – olvasható a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Átlagosan több mint hét napra kötnek utasbiztosítást a külföldre utazók
Az idei szezonban, a június eleje óta eltelt másfél hónapban…
Tovább olvasom >Vidéki szállások válsága: rövidebb tartózkodások és csökkenő foglalások jellemzik a nyarat
Az ATV Híradójának friss riportja szerint egyre ritkábbak az egész…
Tovább olvasom >Új trend a turizmusban: jönnek fel az LMBTQIA szálláshelyek
Az LMBTQIA+ turizmus világszerte egyre nagyobb figyelmet kap, mivel ez…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >