Nagy Márton: a legfontosabb feladat a gazdasági növekedés felpörgetése
A legfontosabb feladatnak nevezte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a gazdasági növekedés felpörgetését, 3 százalék fölé emelését a 4. Nagyváradi Gazdasági Konferencián csütörtökön.
A nagyváradi magyarság Festum Varadinum rendezvénysorozatának keretében a római-katolikus püspöki palotában tartott konferencián a miniszter beszélt a magyar gazdaságpolitika fő pilléreiről, majd ismertette a kormány intézkedéseit az infláció kordában tartása érdekében. Elmondta, hogy az árrésszabályozást az élelmiszerek után a háztartási cikkekre is kiterjesztik.
Nagy Márton hangsúlyozta, hogy a kormány üzenetét a bankok, a telekommunikációs cégek és a biztosítók is megértették, és visszafogták az árréseiket.
Románia viszonylatában a két ország közti külkereskedelem fontosságáról szólt.
„Románia ma Magyarország második legfontosabb exportországa Németország után. (…) Romániába 8 milliárd euró az export, 3,5 milliárdot hozunk vissza”
– mondta. Hozzátette, hogy a magyar export javát gépipari, élelmiszeripari és mezőgazdasági termékek teszik ki, míg Romániából főleg energiahordozók érkeznek Magyarországra.
A gazdaságot negatívan érintő energiakrízis legfontosabb tanulságaként a diverzifikáció fontosságát nevezte meg a tárcavezető.
A rendezvényen részt vett Tánczos Barna, a román kormány pénzügyminisztere és Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsi tagja is.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Augusztusban váratlanul éves csúcsra nőtt az euróövezeti gazdasági aktivitás
Augusztusban váratlan javulással több mint egy éve a legnagyobb aktivitást…
Tovább olvasom >Szallas.hu: jelentősen nőtt az augusztus 20-ára és az ünnepet követő napokra szóló foglalások száma
Az augusztus 20-i érkezésre szóló szállásfoglalások száma 58 százalékkal nőtt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >MTÜ: csaknem 800 ezren vettek részt a Szent István napi ünnepségeken Budapesten
A mobilcella adatok alapján több mint 798 ezer mobiltelefonnal érkező…
Tovább olvasom >