Nagy István: sikeres korszakot alapoz meg az ágazatban az új állattenyésztési törvény
Sikeres állattenyésztési korszakot alapoz meg az új állattenyésztési törvény, amelynek tervezete már az Országgyűlés előtt van – mondta az agrárminiszter szerdán, Domonyban.
Nagy István a Holstein-fríz szarvasmarha tenyésztők egyesülete 30 éves jubileumi küldöttgyűlésén tartott előadásában elmondta: az Európai Unió állattenyésztési joganyagának változása következtében kellett átalakítani a magyar szabályozást, a törvény elfogadását követően adja ki a minisztérium a végrehajtási rendeleteket.
Leszögezte, hogy a kormány az új jogszabállyal is kiemelten támogatja a tejelőszarvasmarha-tenyésztőket, és megemlítette, hogy a szabályozás a szakma támogatását is élvezi. A világ tejtermelése 2027-re 22 százalékkal emelkedhet, a világpiaci felvásárlási ár pedig 16 százalékkal nőhet, a bővülést pedig ki kell használnia a tejiparnak – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy az ágazat 294 milliárd forintos termelési értékével az élelmiszeripar 11 százalékát adja, az élelmiszeripari beruházások csaknem 10 százaléka a tejfeldolgozáshoz kapcsolódik. A tejtermékgyártásban mintegy 100 cég működik, több mint 6600 embert foglalkoztatva. Együttes árbevételük meghaladta 2017-ben a 316 milliárd forintot, öt év alatt 14 százalékkal bővült – mondta, és példaként említette, hogy a boltok polcain 2010-hez képest négyszeresére nőtt a magyar előállítású UHT tejek aránya. A tejhozamot tekintve Magyarország a legelsők között van az EU-ban – fűzte hozzá Nagy István.
Az agrárminiszter beszámolt arról is, hogy a tejágazatban tevékenykedő termelők 21,25 milliárd forint forráshoz jutottak 2018-ban, állattartó telep korszerűsítési támogatásban csaknem 500 gazdálkodó részesült, 26 milliárd forinttal.
Idén a tenyésztésszervezési támogatásokra 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből 2019. május 10-ig több mint 492 millió forintot fizettek ki a tenyésztőszervezeteknek. Hozzátette, hogy a Holsten-fríz Tenyésztők Egyesülete közel 236 millió forintot kapott, és a tárca jövőre is a megemelkedett támogatási szintet kívánja fenntartani. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Emelkedett a vágómarha ára itthon, az EU-ban és az USA-ban is
Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) adatai szerint az Egyesült…
Tovább olvasom >Szántóföldi szenázsról és zöldtakarmányról szóló bemutató zajlott Tordason
2025 áprilisában a Nébih Szenázs és Zöldtakarmány bemutatót rendezett Tordason.…
Tovább olvasom >Aranykorukat élik a magyar-amerikai agrárdiplomáciai kapcsolatok
A magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok egyre csak erősödnek, legyen szó politikáról,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >