Nagy István: méhcsaládonként ezer forintnyi támogatást kaphatnak a méhészek
Méhcsaládonként ezer forintnyi támogatást kaphatnak a méhészek, ami éppen a duplája az eddigi támogatásnak – mondta az agrárminiszter az M1 aktuális csatornán.
Nagy István közlése szerint eddig 6500 méhész jelentkezett a támogatásra, és reményét fejezte ki, hogy az intézkedéssel elősegíthetik a beporzást, ami mind a nemzetgazdaság, mind pedig az ökoszisztéma miatt nagyon fontos.
Hozzátette, méhek nélkül minden harmadik élelmiszer eltűnne a boltok kínálatából, s ez a tény önmagában jelzi, komolyan kell venni a méhállomány állapotát.
A miniszter kiemelte, mivel a klímaváltozás és a kémiai szerek hatására eltűntek a vad poszméhek, így a házi méhek egyedül maradtak a beporzással, ezért nagyon kell vigyázni rájuk.
Ugyanakkor a méhészek csak a méz előállításával nem tudnak elegendő jövedelemhez jutni, ezért van szükség a támogatásra, amely „kedvet csinál” számukra ahhoz, hogy folytassák a gazdálkodást – mutatott rá.
Nagy István beszélt arról is, hogy a kormány fásítási programjának köszönhetően 2030-ra az ország területének 27 százalékát boríthatja erdő.
Ismertetése szerint a programnak három része van: az első a faültetés, illetve az erdők megújítása, a második a magánerdők tulajdonosainak lehetővé tenni, hogy minél többet ültethessenek, a harmadik az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek szóló pályázat, amely összesen 500 millió forintos kerettel terek, parkok, utak fásítását célozza.
A magánerdők tulajdonosai támogatást kaphatnak – hektáronként ötmillió forintot -, ha bükköt vagy tölgyet ültetnek, továbbá jövedelempótló támogatásban is részesülhetnek az erdőültetés után 12 évig – fűzte hozzá.
Kitért arra is, hogy a kormány támogatja az öntözési közösségek magalakulását; az egyszerűsített öntözési törvény lehetővé teszi, hogy jelentősen nőjön az öntözött területek mérete. Rámutatott, 87 500 hektáron öntöznek jelenleg Magyarországon, de arra számítanak, két éven belül ez 200 ezerre, 2030-ra pedig 400 ezer hektárra nő. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Újabb pályázatok jelentek meg a fenntarthatóság terén
Az európai és a hazai mezőgazdasági gyakorlatokat egyre szorosabban határozzák…
Tovább olvasom >Jön a viagrás méz
Az elmúlt években Franciaországban egyre népszerűbbé vált a viagrás méz,…
Tovább olvasom >Súlyos válság a magyar méhészetben: mélyponton az ágazat jövedelmezősége
Borús képet festett a kaposvári méhésztalálkozó a magyar méhészet helyzetéről.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >