Nagy István: már most látszanak a pozitív hatásai a kötelező bolti akcióknak
Bár csak rövid ideje van hatályban, hiszen június 1-jén vezették be, már most látszanak a nagyon pozitív eredményei a kötelező bolti akcióknak – mondta az agrárminiszter pénteken a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.

Nagy a siker – állítja
Nagy István a videóban, amelyben kérdésekre válaszolt, azt mondta, hogy az áruházak az intézkedést nem teherként élik meg, hanem versenylehetőségként.
Eredménynek nevezte azt is, hogy nemcsak 20 terméknél vezetik be a kötelező akciózást, hanem sokkal többnél vásárló és vevőcsalogatóként.
„Fantasztikus dolog ez, hiszen a versenyt használjuk arra, hogy meg tudjuk védeni a vásárlókat a drágulástól. Az a felelősségérzet, hogy a magyar kormányra mindig számíthatnak a vásárlók, számíthatnak a magyar emberek, ez most is bebizonyosodott”
– fogalmazott Nagy István.
Hozzátette, hogy a élelmiszer árának inflációja az elhibázott brüsszeli szankciók, illetve a szomszédban zajló háború miatt emelkedett, ezért kellett a kormánynak intézkednie. Korábban bevezették az árstopokat, az ársapkákat, mert az embereket mindig meg kell védeni azoktól a hatásoktól, amelyek negatívan érintik őket.
Arról, hogy mi okozta az élelmiszer-inflációt és hogyan alakulnak az árak, azt mondta, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar az elmúlt években nagyon nagy „próbatételeknek” volt kitéve. Ezek között megemlítette a koronavírus-járványt, a „történelmi mértékű” aszályt és a háborút.
Kifejtette: a háború szankciós politikával járt, ami energiaválságot okozott, így sokkal drágább lett a műtrágya, és alapjaiban változott meg az addig megszokott menetrend.
Nagy István jelezte: januárban megtört ennek az élelmiszer-inflációnak az íve és azóta fokozatosan – hónapról-hónapra – csökken.
Arra a kérdésre, hogy meddig marad érvényben az ukrán gabona tilalma, azt válaszolta, hogy ezt első lépőcsőben június 5-ig engedélyezték, majd egy hosszabb határidőt tűztek ki célul, mindaddig, míg az aratásnak vége nem lesz, addig biztosítani kell, hogy a raktárak kiürüljenek, legyen helye a magyar gabonának is a betározáshoz.
A miniszter hangsúlyozta, hogy szigorúan ellenőriznek minden egyes „gabonatételt”, és találtak is vegyszerrel, GMO-val szennyezett gabonát.
Hozzátette: nem fordulhat elő, hogy ezek forgalomba kerüljenek az országban, mert a magyar fogyasztóknak „tartozunk azzal a felelősséggel, hogy csak minőségi termék kerülhet az asztalukra”.
Kapcsolódó cikkeink
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2023/3. előrejelzése 2023-ra
A magyar gazdaságban az idei második negyedévben már negyedik negyedéve…
Tovább olvasom >December végéig meghosszabbítja a kormány a kötelező akciózást
A kabinet ezt a határidőt először június 30-ig, ezt követően…
Tovább olvasom >Szeptemberben enyhén csökkent a GKI konjuktúraindexe
Az ősz beköszöntével a lakosság és a vállalkozások is kissé…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: a vásárlói javaslatok alapján folyamatosan fejlesztik a rendszert
Az online árfigyelő rendszer a népszerű bevásárlólista funkció után kevesebb…
Tovább olvasom >MNB-igazgató: év végére 7-8 százalék közé lassul az infláció
Év végére 7-8 százalék közé süllyed a fogyasztóiár-index, és a…
Tovább olvasom >GFM: hatmilliárd forint keretösszegű pályázaton támogatják az élelmiszeripari beszállítók technológiai váltását
Hatmilliárd forint keretösszegű pályázaton támogatják az élelmiszeripari beszállító vállalkozások technológiaváltását…
Tovább olvasom >