Nagy István: az uniós mezőgazdasági támogatások szinten tartására van szükség
A támogatások jelenlegi szintjének megőrzésére, megfelelő keretszabályokra, illetve egyszerű feltételekre van szükség az Európai Unió mezőgazdasági politikájában – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Brüsszelben.
Az uniós tagállamok szakminisztereinek tanácsülésén a tárcavezető hangsúlyozta, hogy ambiciózus költségvetés, helyes szakpolitikai döntések és a gyakorlatban is végrehajtható, egyszerű szabályok kellenek ahhoz, hogy az új Közös Agrárpolitika (KAP) az európai polgárok és gazdák igényeit szolgálja.
Leszögezte: a magyar gazdák jövedelembiztonságának és versenyképességének megőrzéséhez elengedhetetlen megtartani a források jelenlegi szintjét, a folyamatban lévő KAP-reform egyik fő kérdése pedig az lesz, hogy miként juttathatók el ezek a támogatások hozzájuk.
Az Agrárminisztérium a tárgyalások során mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az olyan intézkedések, mint a SAPS-rendszer keretében nyújtott területalapú kifizetések, vagy a nagy munkaerő igényű ágazatok támogatását lehetővé tevő termeléshez kötötten adható támogatások 2020 után is a magyar gazdák rendelkezésére álljanak – közölte.
„Ezen támogatásformák megőrzése az agrárberuházásokat ösztönző vidékfejlesztési támogatásokkal együtt nagyban hozzájárulhat a magyar agrárium további fejlődéséhez” – emelte ki Nagy István.
Hozzátette, jelenleg még sok a kérdőjel az Európai Bizottság által javasolt új támogatáselosztási modellel kapcsolatban, és a tagállamok többsége szerint további tárgyalások szükségesek ahhoz, hogy a gyakorlatban könnyen végrehajtható szabályozás kerüljön elfogadásra.
„Magyarország olyan új KAP elfogadásában érdekelt, amelyen keresztül a magyar gazdák pénzügyi kockázatok nélkül, egyszerűen kaphatják meg az őket megillető támogatásokat” – fogalmazott Nagy István. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Eurostat: stabil növekedést mutat az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
Stabil növekedést mutat az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: a WWF által is díjazott állami erdőgazdálkodók célja az erdők megőrzése, gyarapítása és megújítása
„A magyar erdők biztonságban vannak, Magyarországon nincs erdőirtás!” – hangsúlyozta…
Tovább olvasom >Visszaszerezheti elvesztett exportpiacait a magyar dinnye a termelői érdekképviseletek szerint
Visszaszerezheti exportpiacait a magyar dinnye, a 175 ezer tonnásra becsülhető…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >