Nagy István: a mindennapi kenyeret és a gazdák megélhetését nem lehet veszélyeztetni
A mindennapi kenyeret és a gazdák megélhetését nem lehet veszélyeztetni, a kormány megvédi a gazdálkodók érdekeit – jelentette ki szerdai Facebook-bejegyzésében az agrárminiszter.
Nagy István szerint Ukrajna uniós csatlakozása komoly kockázat, a következményei beláthatatlanok és visszafordíthatatlanok lehetnek, drasztikusan változtatnák meg az európai mezőgazdaságot. Jelentősen csökkennének az agrártámogatások is, amitől a magyar gazdák tönkremennének. Ezt nem szabad hagyni – hangoztatta.
A tárcavezető kifejtette, hogy a nyugati nagytőke a szomszédos országban több százezer hektáros nagygazdaságokat birtokol, ezeknek pedig egyáltalán nem kell megfelelniük a szigorú uniós termelési feltételeknek. Ezzel a teljesen más történelmi hagyományokon nyugvó, más struktúrában működő rendszerrel az európai mezőgazdaság nem tud versenyezni – fogalmazott.
Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy ki kell állni a magyar gazdák és az európai élelmiszertermelés megőrzése mellett. A kormány továbbra is megvédi a gazdálkodók érdekeit, mert nem szabad hagyni, hogy Ukrajna csatlakozása letarolja a magyar agráriumot, és ellehetetlenítse a termelők megélhetését – szögezte le Nagy István.
Kapcsolódó cikkeink
Elkötelezett a kormány a hazai feldolgozóüzemek támogatása mellett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élelmiszeripari beruházási boom jöhet: közel 200 milliárd forint támogatásról döntöttek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Túl a kenyéren – Globális frontvonalak az alapélelmiszer-piacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >