Nagy István: a biztonságos élelmiszertermelés alapja az öntözés
A biztonságos élelmiszertermelés alapja az öntözés, éppen ezért növelni kell Magyarország öntözött területeinek nagyságát – jelentette ki az agrárminiszter a víz világnapja alkalmából tartott konferencián kedden Nyíregyházán.
Nagy István emlékeztetett, a kabinet célként tűzte ki, hogy az öntözött területek nagysága 87 ezer hektárról legalább a duplájára emelkedjen. Ezt segíti az a kormánydöntés, amelynek révén tíz éven keresztül évente mintegy 17 milliárd forintot fordítanak az öntözési infrastruktúra fejlesztésére.
Ezt a célt segítve az Országgyűlés is komoly döntést hozott meg, amikor elfogadta az öntözéses gazdálkodásról szóló törvényt – fogalmazott a tárcavezető.
A tartósan vízhiányos időszak hétfői elrendelésére utalva Nagy István hangsúlyozta, tavaly 153 napon keresztül nem volt eső Magyarországon, így „indítottuk” akkor is a tavaszt, mint ahogyan most.
Kiszolgáltatottak vagyunk, mert a legtöbb folyó külföldről, más országok területéről ered és érkezik hozzánk, viszont ezeket a természetes vizeket sem hasznosítjuk megfelelően: kevesebb víz érkezik, mint amit „kibocsátunk” magunkból, a különbözetet viszont nem fogjuk fel és nem gazdálkodunk vele – fejtette ki a miniszter.
Úgy vélte, e téren teljes fordulatot kell végrehajtani, bő víz idején ezeket a vizeket meg kell őrizni.
Az agrárminiszter szavai szerint az élelmiszerbiztonság kérdése attól függ, hogy a rendelkezésre álló adottságainkat kihasználjuk, illetve képesek vagyunk biztosítani a termőföld termőképességét. Mert ha nem, akkor az ellátásunk kerül veszélybe – mutatott rá a tárcavezető.
Az orosz-ukrán háborúnak az ukrán mezőgazdaságra gyakorolt negatív hatásait sorolva Nagy István azt mondta, a háborús helyzet nagyon komoly felelősséget hárít azokra az országokra, amelyek békében termelhetnek. Nem véletlen, az Európai Unió azonnal felülírta azokat a korábbi elképzeléseit, amelyek a parlagoltatásról vagy a mezőgazdasági területek ugaroltatásáról szóltak, hiszen az élelmiszerbiztonság most minden szempontot felülír, ehhez pedig a megfelelő vízgazdálkodást biztosítani kell – húzta alá Nagy István.
A konferencián köszöntőt mondott Vinnai Győző, a térség fideszes országgyűlési képviselője és kormánypárti képviselő-jelöltje, Seszták Oszkár, megyei közgyűlés elnöke és Tánczos Barna, Románia környezetvédelmi, vízügyi és erdőgazdálkodási minisztere.
Kapcsolódó cikkeink
Befejeződött a nyári aratás
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári…
Tovább olvasom >Minden dísznövénycsoport nettó árbevétele nőtt 2023-ban
A dísznövénytermesztés nettó árbevétele 2023-ban az adatfelvétel keretein belül beérkezett…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a nyári kapás növényeknek nagy szükségük lenne csapadékra
A nyári kapás növényeknek ebben az időszakban lenne szükségük a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Árukereső.hu: ezt veszik itthon és a régióban a neten kánikula idején
A nyári hőség egyre intenzívebbé válik, és nem csak Magyarországon,…
Tovább olvasom >Hajápolással egészült ki a Rossmann Rutin
2024 elején debütált a Rossmann Rutin, mellyel először bőtípusunknak megfelelő…
Tovább olvasom >Polgárdiban nyitott üzletet a PENNY
Július 25-én Fejér vármegyében nyitotta meg legújabb üzletét a PENNY.…
Tovább olvasom >