Nagy áremelésre készül a boltok 70 százaléka, pesszimisták a vásárlók

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 08. 29. 10:57

Augusztusban már negyedik hónapja tart az üzleti és fogyasztói várakozások folyamatos romlása. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint ez év áprilisa óta az üzleti várakozások mintegy 13, a fogyasztóiak viszont közel 30 ponttal estek, s augusztusban is ez utóbbiak zuhanása volt a markánsabb. Az üzleti bizalmi index 2021 tavaszán, a fogyasztói pedig 2020 tavaszán, a Covid-járvány miatt bevezetett korlátozások okozta pánik idején volt utoljára hasonló mélységben. (A fogyasztók véleményében most augusztusban először tükröződhetett a rezsiemelés bejelentésének hatása.)

Régen voltak ennyire pesszimisták a fogyasztók

Az üzleti bizalmi index augusztusi csökkenésében minden ágazatnak szerepe volt, legkevésbé az iparnak, itt a júliusi esés volt markáns. Immár csaknem minden ágazatban több a pesszimista, mint az optimista cég, az iparban e két arány csaknem megegyezik. Az iparban az előző hónaphoz képest romlott az elmúlt időszak termelésének és a termelési várakozásoknak a megítélése, ugyanakkor javult a rendelésállományé – az exporté is – és a készleteké.

A kereskedelmi bizalmi index augusztusban júliusi emelkedésénél nagyobb mértékben csökkent, különösen az eladási pozícióról és a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény lett rosszabb. A szolgáltatói bizalmi index a júliusi javulás után augusztusban ugyancsak zuhant, rosszabb lett az általános üzletmenet, az elmúlt időszaki és a várható forgalom megítélése.

Augusztusban a júliusi szünet után folytatódott az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandóságának április óta tartó romlása, gyakorlatilag már csak az iparban és a szolgáltató szektorban több a létszám bővítését, mint a csökkentését tervező cég. Folytatódott a lakosság munkanélküliségtől való félelmének ugyancsak április óta tartó erősödése. Főleg az ipari cégek áremelési törekvése kapott új lendületet augusztusban, csak a kiskereskedelemben volt tapasztalható minimális enyhülés. E szektorban azonban a cégek több mint 70%-a így is emelni tervezi árait, s ezt az arányt augusztusban az építőipar is megközelítette. A fogyasztók inflációs várakozása a júliusi megtorpanás után tovább erősödött.

A magyar gazdaság jövőbeli helyzetét az elmúlt hónapokban a vállalatok és az emberek is egyre drámaibbnak látták. E tekintetben a mostaninál csak a Covid-válság első és a gazdasági világválság néhány hónapjában volt pesszimistább a hangulat.

A teljes cikk itt olvasható… 

 

Kapcsolódó cikkeink