Műtrágyagyártás: stratégiai szövetség a Fertilia Kft. és az EuroChem között
A világ egyik vezető műtrágyagyártójával, az EuroChem vállalatcsoporttal lépett stratégiai együttműködésre a Fertilia Kft – írja az agrarszektor.hu. A cég október elsejétől EuroChem Agro Hungary Kft. néven folytatja tevékenységét.
Az együttműködés révén a jövőben az EuroChem műtrágyái is szerepelnek majd a kínálatban – közölte Simon Péter, a Fertilia Kft. ügyvezetője és az EuroChem Agro Hungary Kft. operatív igazgatója. Dmitrij Sztrezsnyev, az EuroChem vezérigazgatója úgy vélte, a cég Magyarországon létesített leányvállalata révén a helyi termelők számára bővebb termékkínálatot tud nyújtani, az agrártechnológiai megoldások pedig hozzájárulnak a termésátlagok növeléséhez, a minőség javításához
A nyilvános cégadatok szerint a Fertilia Kft. tavaly 7,2 milliárd forintra növelte értékesítési árbevételét az egy évvel korábbi 6,2 milliárd forintról, míg adózott eredménye 40,3 millió forint lett a 2014-es 153 millió forint után – közölte az MTI. Az EuroChem pedig az agrokémiai ipar világszinten vezető vállalata. Esősorban nitrogén és foszfor műtrágya, valamint bizonyos szerves vegyipari termékek előállításával, illetve vasérccel foglalkozik. A cég tevékenysége kiterjed a műtrágya előállításához szükséges szénhidrogén kitermelésre is.
Az EuroChem jelenleg két nagy kitermelésű kálium bánya zöldmezős fejlesztésén dolgozik Oroszországban, a Volga térségben és Uszolszkij területen. A vállalatcsoport székhelye Svájcban, Zug helységben található, innen végzi gyártó és disztribúciós tevékenységét Belgiumba, Kínába, Kazahsztánba, Litvániába, az Egyesült Államokba és Oroszországba. Összesen több mint 23 400 főt foglalkoztat világszerte. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Kiderült! Ők a leggazdagabb agrárvállalkozók Magyarországon!
Minden évben megjelenik a leggazdagabb magyarok listája, amelyen több agrárvállalkozó…
Tovább olvasom >Nagy István: az élelmiszerárak kérdése a nemzeti konzultációban is szerepel
A élelmiszerárak kérdése a nemzeti konzultációban is szerepel – hívta…
Tovább olvasom >Krízishelyzet alakulhat ki a műtrágya miatt egész Európában
Nem rendeződött az európai műtrágyagyártás helyzete az elmúlt hetekben: a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Trendforduló a fiatalok körében: másképp gondol az alkoholmentes italokra a Z generáció
Beérni látszanak a felelős alkoholfogyasztás érdekében tett erőfeszítések: a HEINEKEN…
Tovább olvasom >Az IKEA új Mobil Átvételi Pontjai közelebb hozzák az otthon kényelmét
Újabb lépést tett az IKEA annak érdekében, hogy a vásárlók…
Tovább olvasom >A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >