Munkavállalókat vesz át a SPAR más szektorokból
Csaknem 900 új dolgozót vett át más szektorokból a SPAR az elmúlt két hétben azzal, hogy azonnali munkalehetőséget biztosított országos hálózatában az álláskeresőknek. A SPAR kiemelten fontosnak tartja az összefogást a munkahelyek megőrzése érdekében.
„Ebben a jelenlegi rendkívül nehéz helyzetben kiemelt fontossággal bír a magyar gazdaság számára, hogy minél többen álláslehetőséghez juthassanak és munkahellyel rendelkezzenek. A SPAR értékteremtő vállalatként küldetésének tekinti, hogy azonnali segítséget nyújt a munkalehetőségek biztosításával azon honfitársaink számára, akik állásukat vesztették a világjárvány miatt” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.
Március 16-30. között csaknem 900 új munkavállalót vett fel a SPAR. A statisztikákból egyértelműen kiderül, hogy először a vendéglátás és az idegenforgalom területét érte el a válság, mert ebből a szektorból igazoltak át a kiskereskedelembe a legtöbben.
A SPAR a karrier oldalán (https://www.spar.hu/karrier) folyamatosan publikálja álláshirdetéseit, amelyek nem csak országszerte az áruházakban, de a logisztikai központban, a Regnum Húsüzem és Oktatóközpontban, illetve a szintén bicskei adminisztrációs központban is kínálnak pozíciókat.
A SPAR nemrég jelentette be, hogy a rendkívüli helyzetben minden ledolgozott óra után bruttó 400 forint hűségjutalmat számol el az áruházakban, a logisztikai területen és az élelmiszertermelési területen dolgozó munkavállalói részére, amit a havi bérrel együtt utal a bankszámlákra. A 65 éves és idősebb munkavállalóit a vállalat pedig felmentette a munkavégzés alól, beleértve azokat is, akik idén töltik be 65. évüket. Az egészség megóvása miatt hozott intézkedés idejére a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő díjazás illeti meg a munkavégzés alól ideiglenesen felmentett SPAR munkatársakat.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megszorítások árnyékában is bővül a román kiskereskedelem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megkezdődött a Belvárosi Sörfesztivál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H Elemzői kommentár: Elmaradt a meglepetés, de kockázatok azért még vannak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OECD-ben 4,1 százalékra lassult az infláció júliusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ezért érdemes hazai termékeket venni
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >