Munkatársaink jelentik sikereink forrását

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 05. 21. 11:10

A SPAR Magyarország Kft. kiemelt figyelmet fordít munkatársai képzésére, valamint az utánpótlás nevelésére.

TOP1212_opt

Továbbképzési lehetőségek

A cég dolgozóinak lehetőségük van a folyamatos fejlődésre, a szakterületükön való továbbképzésre. Részt vehetnek belső szervezésű, illetve OKJ-s képzéseken, bekapcsolódhatnak a SPAR e-learning programba. A cég ez utóbbi képzési rendszere az önképzéshez, az élethosszig tartó tanuláshoz nyújt kiváló eszközt immár nyolc esztendeje. A programban különböző interaktív oktatóanyagok segítik a képzettségi szint emelését, valamint az új szakmai ismeretek megszerzését.

Több más tanfolyam mellett a 2013-as év új, kiemelt projektje volt a TOP Eladó képzés, melynek keretében több mint ötven, az üzlethálózatban dolgozó, ambiciózus munkatárs vett részt az átfogó szakmai oktatáson. A tananyag magában foglalta a frissáru-területeket, a vezetői és kommunikációs, valamint az árugazdálkodási ismereteket is. A résztvevőknek lehetőségük nyílt szakértők vezetésével, csoportos gyakorlatok keretében, zöldség-gyümölcs, pékáru, hús és csemege árucsoportokban az elmélet gyakorlatban történő alkalmazására. A képzés egy komplex záróvizsgával fejeződött be, ahol a tanulók írásban és szóban is számot adtak tudásukról.

Külföldi tapasztalatszerzés

Nemcsak hazai területen fejlődhetnek az arra alkalmas munkatársak, hanem tapasztalatszerzés céljából néhány hetet a SPAR Ausztriánál is tölthetnek. Ez idő alatt egy külföldi mentor segítségével betekintést nyernek az anyavállalat különböző munkafolyamataiba, megismerkednek egy adott terület működésével.

Utánpótlás-nevelés

A cégcsoport saját munkatársain kívül karrierlehetőséget nyújt diplomával rendelkezőknek, valamint gyakorlati helyet biztosít kereskedelmi szakiskolás tanulók és nappali tagozatos főiskolai, egyetemi hallgatók számára. Ők az áruházi gyakorlaton túl, a cég bicskei logisztikai központjával, illetve húsüzemével is megismerkedhetnek.

SPAR Kiváló Tanulója verseny

A cégcsoport a kereskedelmi szakiskolás tanulók számára 2013-ban harmadik alkalommal szervezte meg a SPAR Kiváló Tanulója versenyt, ahol a diákok számot adhattak tudásukról. A versenysorozat győztese elnyerte a SPAR Kiváló Tanulója címet.

Kapcsolódó cikkeink