MUISZ: a legtöbben Görögországba foglaltak le nyaralást
Az előfoglalási adatok alapján a legtöbben Görögországba foglaltak le buszos vagy charter repülőgépes nyaralást – mondta Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) kommunikációs bizottságának tagja vasárnap az M1 aktuális csatornán.
A nyaralásukat már megszervezett magyarok közül Görögország után a legtöbben Törökországot, Egyiptomot, Bulgáriát, Horvátországot, Olaszországot és Máltát választották. A MUISZ kommunikációs bizottságának tagja hozzátette: kezd újra népszerűvé válni Spanyolország is, ahová az elmúlt években kevesebben utaztak.
Bakó Balázs azt mondta: vannak még, akik a last minute utakra várnak, de az elmúlt egy-két év tendenciája azt mutatja, egyre többen vannak, akik korábban kezdik el megszervezni és le is foglalják a nyaralást. Az előfoglalási időszakban akár március vagy április, jellemzően 10-20 százalékkal is olcsóbban lehetett utazást foglalni. A másik előnye a korai foglalásnak, hogy ilyenkor még széles kínálatból lehet válogatni az utazások közül.
A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a több hónappal, akár fél évvel korábban lefoglalt utazások esetében ajánlott utazási lemondási biztosítást kötni. Ha valamilyen ok miatt mégsem tudnak elutazni, a nyaralás díjának egy részét visszafizeti a biztosító.
Emellett minden nyaralás előtt javasolják a betegség-, baleset- és poggyász biztosításokat. A szakember fontos szempontként emelte ki, hogy mindenképpen a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által kiadott engedélyszámmal rendelkező, bejegyzett utazási irodát válasszanak, továbbá, alaposan olvassák el a kapott utazási szerződést.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal pénteken közölte az MTI-vel, hogy visszavonta a West Tour Holiday Utazási Iroda utazásszervezői és utazásközvetítői engedélyét és az utazási vállalkozót pénteken törölte a hatósági nyilvántartásából, továbbá a tevékenysége folytatásától egy évre eltiltotta. Bakó Balázs az M1 aktuális csatornának elmondta: az érintett iroda nem volt a MUISZ tagja.
Kapcsolódó cikkeink
Átalakulóban a turizmus: többször, de rövidebb időre utaznak a vendégek
Erős nyarat zárt a hazai turisztikai ágazat, a Központi Statisztikai…
Tovább olvasom >Több aktív turizmus kell a kormány szerint
A Nemzeti Aktív Turisztikai Stratégia 2030-ig határozza meg az aktív…
Tovább olvasom >A nyelvi nehézségek miatt ragaszkodnak az utazók népszerű turistacélok kényelméhez
A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók[2] 72%-a azt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Gottwald Sándor kitüntetése
A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetését kapta az államalapítás…
Tovább olvasom >Elutasítja a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten 26 szakmai szervezet
A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a…
Tovább olvasom >Történelmi Magyar győzelem az ifjúsági szakács világbajnokságon
A Bocuse d’Or előszobájaként is emlegetett Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokság…
Tovább olvasom >