MTÜ: Oroszország a 10. legfontosabb turisztikai küldőpiac
Oroszország a 10. helyen állt a turisztikai küldőpiacok rangsorában 2020-ban a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján – olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján.
Kiemelték: az orosz turisták elsősorban a fővárosba érkeztek (73 százalék), ahol az összes vendégéjszaka 68 százalékát töltötték el. A főváros után 16 százalékos vendégéjszakával Hévíz és 3 százalékos aránnyal Hajdúszoboszló volt a számukra a legkedveltebb – tették hozzá.
A legtöbb orosz a fővárosban elsősorban a gyógyfürdőket kereste fel, ezt követően a leghíresebb látványosságokat, így a Budai várat, a Parlamentet és a Hősök terét – jegyezték meg.
Az MTÜ arra is kitért: az orosz vendégek főképp Moszkvából és Szentpétervárról érkeztek, túlnyomórészt 35 év felettiek voltak. Míg a 18-34 éves orosz turisták 4 éjszakát töltöttek el az országban, addig a 65 év felettiek átlagosan már 6 éjszakát.
A látogatók több mint fele szállodában szállt meg, 32 százalék választott magán- és egyéb szálláshelyet – részletezték. Szállásra a legtöbbet a 35-44 év közöttiek költöttek, több mint 933 millió forintot, fajlagosan pedig a legidősebbek költése volt a legmagasabb. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >