MTÜ: nemcsak a balatoni településeken, hanem országszerte nagy forgalmat bonyolítottak nyáron a fürdővárosok
Az első féléves adatok alapján Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön az MTI-vel.

A legidősebb, döntően szépkorú vendégkörrel Hévíz rendelkezik
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint az év első hat hónapjában ezeken a településeken valósult meg az összes vidéki vendégéjszaka közel egyharmada, nyáron pedig ez az arány több mint a kétszeresére nőtt.
Az összes vidéki vendégéjszaka 59 százaléka fürdővárosokban realizálódott nyáron.
A nyári hónapokban a legkedveltebb hazai, fürdővel vagy fürdőzésre alkalmas vízparttal rendelkező településekhez még két balatoni város – Balatonlelle és Zamárdi – is csatlakozott. A nyári hónapokban a vendégkör meghatározó részét a hazai turisták adják, Zalakaros, Balatonfüred és Siófok esetében például a vendégek több mint 70 százaléka belföldi volt – közölte az MTÜ.
A közleményben kiemelték: az öt legnépszerűbb fürdőtelepülés közül a balatoniak azok, amelyek a fővároson és Pest vármegyén kívül az ország távolabbi vármegyéiből is vonzották a vendégeket a főszezonban. Siófokra például Borsod-Abaúj-Zemplénből, Balatonfüredre pedig Győr-Moson-Sopronból is érkeztek turisták, nemcsak a közeli vagy szomszédos vármegyékből.
A meghatározó nemzetközi vonzerővel a fürdővárosok közül többek között Hévíz és Hajdúszoboszló dicsekedhet, ebben a két városban a nyári hónapokban a külföldi vendégéjszakák részesedése megközelítette vagy elérte az 50 százalékot.
Fürdőtelepülésekre elsősorban Németországból és Ausztriából, illetve a visegrádi országokból érkeztek a külföldi turisták, míg Balatonfüredet az osztrákok helyett a hollandok kerestél fel nagyobb számban – részletezték a közleményben.
Az NTAK adatokból az is látható, hogy egy-egy fürdőt mely országok turistái keresik leginkább. E szerint a románok kedvence Gyula, a lengyelek elsősorban Hajdúszoboszlót kedvelik, míg Sárvárt a csehek látogatják legnagyobb számban – olvasható a közleményben.
Ugyancsak változatos képet mutat az egyes fürdővárosok vendégeinek korösszetétele. A legidősebb, döntően szépkorú vendégkörrel Hévíz rendelkezik, a TOP fürdővárosok közül éppen itt pihent a nyáron a legidősebb vendég, egy 100 éves kínai férfi. Zalakaros és Hajdúszoboszló ezzel szemben igazi családos desztinációk, az előbbiben a vendégek 31 százaléka volt gyermek- vagy kiskorú, és arányuk utóbbiban is elérte a 27 százalékot. Siófokon a vendégek 27 százaléka tartozott a tipikus fesztiválozó korosztályba, a 19-34 évesek közé – írták.
Kapcsolódó cikkeink
Visit Hungary: átlépte az ötmilliós vendégszámot, és továbbra is dübörög a magyar turizmus
Idén még a tavalyi turisztikai rekordévhez képest is tizenegy nappal…
Tovább olvasom >Visit Hungary: mintegy hétszázezren pihentek Magyarországon a tavaszi szünetben
Húsvét után sem enyhült az utazási kedv, így az áprilisi…
Tovább olvasom >Hatalmas az érdeklődés a kistelepülési italüzletek támogatása iránt
Sikerrel zárult a Magyarország Kormánya által a falusi kiskocsmák számára…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május 19-től jön az új árrésstop a drogériákban – több ezer termék lehet érintett
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentése szerint május 19-én hatályba lép a…
Tovább olvasom >Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >