MTÜ: közel 40 százalékkal több az előfoglalás a Magyar Nagydíj hétvégéjére

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 07. 20. 11:35

Több mint 150 ezer előfoglalást regisztráltak a fővárosi szálláshely-szolgáltatók a Formula 1-es Magyar Nagydíj futamverseny hétvégéjére, ami közel 40 százalékkal haladja meg az egy héttel korábbi adatokat – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtöki közleményében.

h

Az MTÜ által létrehozott Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a július 21-23. közé – a futam idejére – eső budapesti vendégéjszaka-foglalások több mint 70 százaléka külföldiektől érkezett.

Az előfoglalási adatok alapján a beutazói rangsor élén az Egyesült Királyság áll több mint 14 ezer foglalással, amelyet Németország és Hollandia követ közel 7-7 ezerrel, míg a lengyelországi látogatók több mint 5,5 ezer előfoglalással a 4. helyre kerültek.

A közleményben rámutattak, hogy a szurkolók a szabadidős turistákhoz képest általában hosszabb ideig tartózkodnak Magyarországon, többet költenek és gyakrabban vesznek igénybe magas minőségű szállás- és vendéglátási szolgáltatásokat. A budapesti szállodai előfoglalások 58 százaléka 4 csillagos, 12 százalékuk pedig 5 csillagos hotelekbe szól.

Hozzátették: a magas minőségű fővárosi szállodák várható szobakapacitás-kihasználtsága átlagosan 20-30 százalékponttal lesz magasabb a mogyoródi futam előtti hétvégéhez képest, de nagy forgalomra számíthatnak a magánszálláshelyek is.

Suhajda-Molnár Anikó, az MTÜ turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint elmondta, hogy a sportturizmus az egyik leggyorsabban növekvő turisztikai szegmens. Az olyan nagyszabású sportesemények, mint amilyen a Magyar Nagydíj, az Európa-Liga döntő vagy az augusztusi Atlétikai Világbajnokság, jelentős országimázs-formáló erővel is bírnak – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkeink