MTÜ: a tavalyi rekordot is meghaladhatja júliusban a belföldi turizmus

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 07. 29. 10:35

A tavaly belföldi rekordot hozó nyári hónapok után idén júliusban tovább emelkedett a hazai turisták vendégéjszakáinak száma Magyarországon – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese  Zalakaroson.

 

Könnyid László az új városközpontnak kialakított Karos Korzó avatásán azt mondta: az előzetes adatok szerint több mint 5,2 millió vendégéjszaka várható júliusban a hazai turisták részéről, de augusztusra is meghaladja már a 3,2 milliót a foglalások száma. Ez alapján várható, hogy a múlt évi rekordhoz képest akár tizedével is bővülhet a belföldi vendégéjszakák száma júliusban.

A zalakarosi adatokat ismertetve elmondta, hogy az újraindulás, vagyis április óta mintegy 50 ezer vendéget és közel 160 ezer vendégéjszakát regisztráltak a zalai városban, ami nagyjából 30 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak számait. A közel 200 magyarországi fürdő között az első tíz egyike a zalakarosi, ahol – a 2030-ig tartó kormányzati turizmusstratégiának megfelelve – az egészségturizmusra helyezik a fő hangsúlyt, ráadásul egész évben látogatható, egyre jelentősebb például a cseh vendégek jelenléte.

Novák Ferenc, a város polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: az 1974 óta sportpályaként használt belvárosi terület funkcióváltásával, több mint 1,6 milliárd forint bruttó összegből alakították ki a Karos Korzónak elnevezett új városközpontot. A turizmusnak és a kultúrának egyaránt helyet adó új létesítményben és környezetében klimatizált előadótermeket, szabadtéri színpadot, gyereksarkot, fitneszparkot és futópályát, szökőkutat és vendéglátóegységeket alakítottak ki, továbbá kibővítették a szomszédos játszóteret és felújították a közeli kertmozi villamos rendszerét.

Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: Zalakaros versenyben van, mégpedig a szélesebb régióban, hiszen jelentős fürdőfejlesztések zajlottak az utóbbi időkben a határokon túl is. Ezzel a javuló kínálattal a város úgy tud versenyezni, hogy az elmúlt évtized alatt látványosan fejlődött – de megőrizte természeti értékeit is -, és ma már nemcsak az idősebb, de a fiatalabb generációknak, a családosoknak is vonzó időtöltést kínál. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink