MTÜ: a júliusi balatoni vendégforgalom meghaladja a koronavírus-járvány előtti számokat
A Balatonnál a főszezonban eddig több mint 700 ezer vendég volt, nekik köszönhetően június 1. és július közepe között 2,4 millió éjszakát regisztráltak a szálláshelyek, elérve ezzel a 2019-es év forgalmának 98,6 százalékát. A júliusi forgalom már most több mint 3 százalékkal a „bezzegév” felett alakult. Jó főszezoni hajrát ígér a foglalások alakulása is, a nyár hátralévő részére további 1,3 millió éjszakát regisztráltak már a szálláshelyek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön az MTI-vel.

A legtöbb foglalást Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Zalakaros és Zamárdi szálláshelyein regisztrálták a nyár végéig
A közlemény szerint a júliusi kánikula napjaiban tömegek kerestek enyhülést a vízpartokon, ami kedvezett a Balaton forgalmának is. „Az idei nyáron is joggal mondhatjuk, hogy a Balaton a magyarok tengerpartja, hiszen a térségben a forgalom döntő többségét, 73 százalékát honfitársaink adták.” Az országos trendeknek megfelelően nőtt a külföldi vendégéjszakák száma is. A Balaton külföldi vendégforgalma például 14 százalékkal múlta felül eddig a tavalyit. Július közepéig a balatoni szálláshelyi bevételek csaknem 8 százalékkal haladták meg a tavaly ilyenkor mért értéket, megközelítve a 22 milliárd forintot. Ennek 11 százalékát Szép Kártyával fizették.
A tavalyi főszezonhoz képest Tihany több mint háromszor akkora szálláshelyi vendégforgalmat realizált, és Tapolca is csaknem megtriplázta vendégéjszakáinak számát. A harmadik legnagyobb forgalomnövekedést pedig az idei Európa Kulturális Fővárosa cím birtoklója, Veszprém könyvelhette el, ahol másfélszeresére nőtt a vendégforgalom az előző évhez képest.
Látványos volt a Balaton térségében az egynapos látogatók számának növekedése is. Számuk július közepéig minden vármegyéből bővülést mutatott a mobilcella adatok alapján, és 34 százalékkal emelkedett 2022 azonos időszakához képest.
A meleg felforrósította a foglalási kedvet is: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban július hátralévő napjaira és augusztusra már mintegy 1,3 millió vendégéjszaka-foglalás érkezett eddig a Balaton térség szálláshelyeire, 70 százaléka magyaroktól.
A legtöbb foglalást Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Zalakaros és Zamárdi szálláshelyein regisztrálták a nyár végéig – olvasható az MTÜ közleményében.
Kapcsolódó cikkeink
Bemutatjuk az intelligens turizmus európai fővárosait
Az írországi Dublin viselheti a Turizmus Intelligens Európai Fővárosa címet…
Tovább olvasom >Ikonikus balatoni turistahelyszín zár be
A Balaton egyik kiemelkedő turisztikai látványossága, a balatonboglári gömbkilátó, január…
Tovább olvasom >Kihirdették a Klasszis TopDesign 2023 verseny győzteseit
Kihirdették a győzteseket a Klasszis Csoport által meghirdetett Klasszis TopDesign…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: Az alacsony árak ellenére is kedvezőbbé váltak a magyar élelmiszer-gazdaság kilátásai
A 2023 első fél évében tapasztalt erősödés után a harmadik…
Tovább olvasom >Tetra Pak: A fogyasztók 54%-a a bolygó jövőjét is figyelembe veszi az élelmiszerek kiválasztása során
A 2023-as Tetra Pak Index szerint a fogyasztók az élelmiszerek…
Tovább olvasom >ICCO World PR-jelentés: első helyen az ESG és az MI
Az ESG területére várják a legtöbb befektetést 2024-ben, emellett a…
Tovább olvasom >