Most hétvégén lesz a hazánkban is egyre népszerűbb World Cleanup Day – a DSV is készült az alkalomra
A World Cleanup Day, azaz a takarítási világnap egy globális környezetvédelmi esemény, amelyet minden évben, szeptember harmadik szombatján, azaz idén szeptember 16-án tartanak. Célja, hogy összehozza az embereket világszerte, és együttműködésre ösztönözze őket a környezet tisztaságának megőrzése érdekében. A hazánkban is egyre népszerűbb kezdeményezéshez idén először a DSV Magyarország is csatlakozott.

A World Cleanup Day, azaz a takarítási világnap egy globális környezetvédelmi esemény
1986-ban az ausztrál vitorlázó, Ian Kiernan egy versenyén felfigyelt a világtengerek szennyezettségére és elhatározta, hogy megpróbál tenni ez ellen. Hazatérve Sydney kikötőjének megtisztítására szervezett akciót Kim McKay környezetvédővel karöltve, ami a vártnál is nagyobb sikert aratott: 1989. január 8-án körülbelül 40 ezer önkéntes 5 ezer tonnánál is több szemetet távolított el a kikötőből, valamint a környező tengerpartról. A kezdeményezés sikerének eredményekén 1992-ben World Cleanup Day, azaz a takarítási vagy más néven szemétszedési világnapként az ENSZ globálisan is meghirdette az eseményt.
15 éve már egy észt világszervezet koordinálja az eseményt
„2008-ban Észtországban is elindult egy program ugyanezekkel a célkitűzésekkel a »Let’s Do It!« csoport szervezésében. 2018 óta a World Cleanup Day, azaz a takarítási világnap eseményeit ez a szervezet irányítja. Már az első évben, 2018. szeptember 15-én 17,6 millió embert mozgósítottak 157 országban”
– mondta Horváth Judit, a DSV Magyarország HR igazgatója, megemlítve, hogy idén ők is készültek az alkalomra.
Az észt kezdeményezés eredeti célkitűzése az volt, hogy egy nap alatt összegyűjtsék és eltávolítsák az illegálisan lerakott szemetet az egész ország területén. A mozgalom egyik legelső nagyobb akciója 2008. május 3-án zajlott le Észtországban. Ezen a napon ugyanis több mint 50 ezer önkéntes vett részt az ország különböző részein szemétgyűjtésben, és több mint 10 ezer tonna szemetet gyűjtöttek össze. Az észtek számára a mozgalom olyan nagy sikert aratott, hogy eldöntötték, nemzetközi szinten is megrendezik ugyanezt a szemétszedő eseményt minden évben, szeptember harmadik szombatján. A World Cleanup Day azóta folyamatosan növekszik és számos országban nagy sikernek örvend, köztük egyre inkább hazánkban is.
A DSV Magyarország idén a Duna ártéri erdőterületének megtisztítására vállalkozott
A DSV A/S több mint 75 ezer alkalmazottal, több mint 80 országban van jelen. A globális cég életében mindig is fontos szerepet töltött be a környezetvédelem, az erősforrások hatékony és felelősségteljes felhasználása, illetve a közösségi szerepvállalás. A World Cleanup Day kezdeményezéséhez évről évre egyre több ország DSV csapata csatlakozik, idén először pedig a DSV Magyarország is készült a jeles alkalomra.
„Nálunk ez nemcsak egy vezetői szintről induló kezdeményezés, hanem dolgozóink számára is fontos prioritás. Ezt alátámasztja, hogy évről évre egyre több ország DSV csapata csatlakozik a World Cleanup Day eseményhez, amelynek igénye rendszerint dolgozói oldalról jelenik meg”
– emelte ki a HR igazgató.
Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a hulladékszennyezés problémájára, valamint ösztönözze az embereket a fenntartható életmódra és a felelős hulladékkezelésre. A fenntarthatóság és a környezetvédelem a DSV Magyarország számára is kiemelt, így a globális eseményhez kapcsolódva, szeptember 12-én a Duna ártéri erdőterületének megtisztítására vállalkozott.
„Lelkes kollégáink mindössze három óra leforgása alatt jelentős mennyiségű szemetet gyűjtöttek össze egy 53,5 hektáros természetvédelmi terület Duna-parti szakaszán. Nagy örömet jelent számunkra, hogy az emberek, akikkel együtt dolgozunk, ugyanúgy gondolkodnak a környezet védelméről. Fontos számukra, hogy tiszta környezetet teremtsünk és együttműködjünk ennek a környezetnek a kialakításában. Így miközben egy jó ügy érdekében fogunk össze, közösséget is építünk és együtt képviseljük a DSV számos értékeinek egyikét”
– hangsúlyozta Horváth Judit, a DSV Magyarország HR igazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
Megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A DSV befejezte a Schenker felvásárlását: a DSV lett a világ legnagyobb logisztikai szereplője
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szintet léphet a hazai e-kereskedelem: Magyarországon is fejleszt a globális logisztikai óriásvállalat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fiatalok, éjszakai vásárlások, átlagosan két perc alatt 2000 forintos költések – így indult az Auchan GO, amely az Év automatizált üzlete lett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Októbertől többet ér a nyugdíjas utalvány a PENNY-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felelősen a gyermekekért és fiatalokért – 10 millió forinttal támogatja az aktív életmód elősegítését a Nádudvari
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >