Monitoring bizottság figyel majd a SZÉP Kártyára

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 05. 18. 12:30

A kormány a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártya bevezetésével a belföldi turizmus növekedését, az ágazat erősítését kívánja elérni – hangsúlyozta Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turisztikai főosztályvezetője szerdán a Turizmus és Profit 2011 szakmai konferencián, Budapesten.

A főosztályvezető emlékeztetett arra, hogy a turizmusfejlesztés keretét az Új Széchenyi Terv (ÚSzT) tartalmazza, amelyben az egészségipart, és ezen belül az egészségturizmust kitörési területként határozzák meg.

Nemes Andrea kifejtette, hogy a SZÉP Kártyát még az idén bevezetik a magyar piacra. A kártyakibocsátókkal szemben elvárás, hogy olyan országos lefedettséggel rendelkező gazdasági társaságok legyenek, amely már rendelkeznek tapasztalatokkal.

A SZÉP Kártya kibocsátónak a tevékenység megkezdését a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalnál kell bejelentenie – mondta a főosztályvezető.

Kitért arra is, hogy a SZÉP Kártya a munkáltató által adható cafetéria elemek között is a legkedvezőbb, évente 300 ezer forint határig kedvezményes adózással lehet igénybe venni.

A főosztályvezető kiemelte, már megjelent a SZÉP Kártya kibocsátását szabályozó kormányrendelet.

Nemes Andrea hangsúlyozta, hogy a kártyával a szálláshelyhez kapcsolódó, a belföldi turizmust serkentő, az egészség megtartását segítő szolgáltatásokat lehet vele igénybe venni.

A konferencián a főosztályvezető beszélt arról is, hogy a tárcánál létrejött egy monitoring bizottság, amely figyelemmel kíséri a SZÉP Kártya helyzetét – írja a vallalkozoinegyed.hu.

Kapcsolódó cikkeink