A Mol több mint 900 tonna használt sütőolajat gyűjtött össze
Több mint 900 tonna használt sütőolajat gyűjtöttek össze 2011 óta a Mol kijelölt töltőállomásain, a lakosság által leadott sütőolajból bioüzemanyag készül – közölte a társaság az MTI-vel.
A biodízel nemzetközi napja alkalmából a Mol ismét a környezettudatosságra és a használt sütőolaj környezetbarát elhelyezésére hívja fel a figyelmet.
Közleményük szerint Magyarországon évente több tízezer tonna étolajat használnak fel. Az üzemi konyhákból és az éttermekből szervezetten folyik a keletkező használt sütőolaj elszállítása és feldolgozása, azonban a háztartásokban használt sütőolaj rendre a lefolyókba vagy a szemétbe kerül. Az olaj nehezen lebomló anyagként jelenik meg a hulladéklerakókban, az élővizekbe kerülve pedig veszélyezteti a vizek élővilágát.
A háztartásokban használt sütőolaj környezetbarát tárolására teremtett megoldást a Mol azzal, hogy országszerte 188 töltőállomásán gyűjtőtartályokat helyezett ki, ahol a lakosság leadhatja az elhasznált étolaját.
A legtöbb használt sütőolaj Budapesten (178 tonna) és Pest megyében (175 tonna) gyűlt össze az elmúlt hat évben, a vidéki városok között pedig Gödöllő az első 20 tonna összegyűjtött sütőolajjal.
A töltőállomásokon leadott használt olajat a Biofilter Kft. gyűjti össze, és tisztítást követően eljuttatja a Rossi Biofuel komáromi üzemébe, ahol bioüzemanyagot gyártatnak belőle. Környezetre káros hulladék helyett így újrahasznosított termék lesz belőle, amelyet a Mol százhalombattai finomítójában használnak fel biokomponensként a gázolaj gyártásához.
A használt sütőolaj leadására kijelölt Mol töltőállomások listája az alábbi linken érhető el: http://toltoallomaskereso.mol.hu/ (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kávéfogyasztás: régiós dobogón a magyarok
Közép-Európában a csehek a legnagyobb kávéfogyasztók, de csak minimális előnnyel…
Tovább olvasom >Közös nyereményjátékot hirdet a MOL és a Mastercard
A MOL és a Mastercard újabb közös nyereményjátékot hirdet, amelyben…
Tovább olvasom >Jótékony célokra is felajánlhatjuk a visszaváltott italcsomagolások ellenértékét
Az italcsomagolások visszaváltásának kötelező rendszere (DRS) július 1-jén élesben is…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közel másfél milliárd forintból újult meg a Hűvösvölgyi úti SPAR
Nemcsak teljes belső modernizáció, külső homlokzatfelújítás, de szolgáltatásbővítés is történt…
Tovább olvasom >A Dreher vezérigazgatója a befogadó kultúra további erősítésére tett vállalást
Nemzetközi kutatások* bizonyítják, hogy azok a vállalatok, ahol a munkavállalók…
Tovább olvasom >Magyar marketingigazgatót nevezett ki a Groupe SEB Közép-Európában
A Groupe SEB közép-európai központja kinevezte új marketingigazgatóját, Raskó Enikőt.…
Tovább olvasom >