Módosítja a Mondelez a SnackFutures küldetését
A Mondelez International újraszervezte SnackFutures egységét annak érdekében, hogy a kockázati tőkebefektetésekre összpontosíthasson.
A snack-óriás 2018-ban hozta létre a SnackFutures-t, melynek három területen volt feladata: „új márkák és vállalkozások létrehozása a kulcsfontosságú stratégiai területeken”; „a Mondelez nagy potenciállal rendelkező kis márkáinak újradefiniálása”; és „start-up vállalkozókkal való együttműködés új vállalkozások elindítása érdekében”.
A SnackFutures révén a Mondelez egy sor befektetést eszközölt kisebb márkákba, többek között 2019-ben az amerikai Hu Master Holdings snack vállalkozásba, amelyet a Lu kekszek tulajdonosa két évvel később teljes egészében felvásárolt.
Az egység ezt követően inkább a kockázati tőkebefektetések és a termékek bevezetése felé fordult, amelyek közé tartoztak a CaPao snackek és a Ruckus & Co., a gyerekeknek készített uzsonnásdobozba szánt smoothiek sorozata.
2021-ben a Mondelez elindította a CoLab nevű akcelerátort a Cadbury gyártó által akkoriban „well-being snack”-nek nevezett területen újonc vállalkozásokkal való együttműködés céljából. A CoLab-et a SnackFutures fogadta be.
Az amerikai óriáscég úgy döntött, hogy a SnackFutures közvetlen feladata mostantól a már nyereséges és skálázható üzleti modellel rendelkező ún. scale-up vállalatokba való befektetés, a CoLab-et pedig felszámolta. Az egység új neve SnackFutures Ventures.
Just Food
Kapcsolódó cikkeink
Gyenge keresletet lát a PepsiCo az USA-ban az „ártudatos” fogyasztók részéről
A PepsiCo vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az amerikai fogyasztók értéket keresnek,…
Tovább olvasom >AI-alapú receptgenerátort indít Amerikában az eGrowcery
A kereskedők a vásárlói preferenciák és a készlet alapján testre…
Tovább olvasom >A Pernod Ricard whiskey leányvállalatot alapított az Egyesült Államokban
A North American Distillers fogja felügyelni a vállalat amerikai whiskeyportfólióját.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >