Modernizálta gyártását a Dunapack Nyíregyházán

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 03. 02. 08:33

Befejeződött a Dunapack Kft. nyíregyházi gyárának közel 1,7 milliárd forint értékű innovatív fejlesztése, amelyhez a Dunapack közel 851,4 millió forint európai uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében. A nyomda- és papíripari gépek beszerzése és üzembe helyezése azzal a céllal valósult meg, hogy a fejlesztett technológiával minél nagyobb mértékben legyenek képesek újrahasznosított papír használatára, a nyomatminőség javítása, illetve szinten tartása mellett. Az innovációs projekt átadó ünnepségére január 23-án került sor.

dunapackDunapack_Magyarorszag

A nyíregyházi gyárban a hullámpapír lemez feldolgozási technológiához kapcsolódó gépek átlagéletkora korábban 19 év volt. A termelési technológia elavultsága miatt a dobozok gyártási tűrése nem volt megfelelő, ami jelentős mértékű selejtarányt okozott. A 16 hónap alatt megvalósított projekt (a gépbeszerzések és a folyamatkorszerűsítés) elsődleges eredményeként a gyár hullámtermék-előállítási kapacitása évi 15-20 millió négyzetméterrel növekszik, míg a keletkezett selejtarány 8 százalékkal csökken.

Minimalizálják a környezeti terhelést

A megvalósításra kerülő technológia több szempontból is minimalizálja a környezeti terhelést. Egyrészt a felhasználásra kerülő újrahasznosított alapanyagok, másrészt a környezetbarát technológia révén, hiszen környezetvédelmi szempontból a legmagasabb osztályt jelenti a vizes bázisú flexografikus nyomtatás.

A flexotechnikára építve a gyártott termékféleségek száma közel 10%-kal emelkedik. Ennek révén egyrészt a meglévő megrendelőik számára tudnak új termékeket gyártani, másrészt az új termékek új vevők megjelenését is előrevetítik.

„Az álom valóra válása után már most gondolkodunk további fejlesztéseken” – tekintett előre az ünnepségen Galambos Attila ügyvezető igazgató.

„Aki nem jobb napról napra, az megszűnik jónak lenni” – Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter ezzel az Oliver Cromwelltől származó gondolattal köszöntötte a távlatokban gondolkodó Dunapackot a projekt sikeres zárása alkalmából, miközben nem mulasztotta el méltatni a frappáns papírpulpitust.

„Büszkék vagyunk a magyar csapatunkra”

Cord Prinzhorn, a Prinzhorn csoport vezérigazgatója beszédét a versenyképesség növelésére hegyezte ki, amit mind Magyarországon, mind a régióban célul tűzött ki a cégcsoport. Szót ejtett a korábbi hazai fejlesztésekről: Dunaújvárosban 2009-ben és tavaly, Csepelen 2013-ban, Nyíregyházán 2014-15-ben áldoztak forintmilliárdokat fejlesztésre. A jövőben pedig a recycling vonal fejlesztésére fókuszálnak.

Alexander Enzenberg, a Dunapack Packaging Divízió vezetője hozzátette: Magyarországon sikerült a megfelelő fejlesztéseket és embereket kiválasztani ahhoz, hogy a sikertényezőként aposztrofált vevők igényeit maradéktalanul ki tudjuk elégíteni a csomagolási megoldások széles kínálatával. (x)

Kapcsolódó cikkeink