Modern eszközökkel
A Pannon Kávé Kft. fő profilja a kávégépek, italautomaták bérbedása, üzemeltetése.
– Mind a vendéglátás, mind pedig a nagyobb dolgozói létszámmal működő munkahelyek esetében tapasztalható mennyiségi visszaesés, amelynek okai között egyértelműen a válság szerepel az első helyen – mondja Lőrincz László, a cég ügyvezetője. – A munkahelyek többségénél a leépítések, illetve a munkarend átszervezése áll a csökkenés mögött, a vendéglátás területén pedig az általános forgalomcsökkenés.A Pannon Kávé Kft. által forgalmazott, kiskereskedelemben is kapható Corso Verona termékcsalád széles kínálatával és változatos ízvilágával lehetővé teszi, hogy a vendéglátós piac bármely szegmensében érdekelt partnereik forgalmazzák termékeiket.
– A fiatalabb, fizetőképes vendégkör esetében szeretnénk elérni, hogy e korosztály képviselői ne csak pusztán egy-egy tradicionális kávétípust fogyasszanak, hanem próbálják ki az egyre kedveltebb kávékülönlegességeket és kávé alapú koktélokat egyaránt – fogalmazza meg az ügyvezető.
A Pannon Kávé Kft. szolgáltatási csomagjának részeként a kávégépek, italautomaták tekintetében is nagy választékot biztosít. Az asztali automata kávégépek közül a Saeco típusokat, a professzionális kávégépek kategóriájában a CMA gyár által gyártott Astoria termékcsalád Gloria típusát, az MCE által gyártott Start kávégépeket, az Expobar és a La Cimballi márkákat kínálja ügyfeleinek. Az italautomaták esetében leginkább a N&W Global Vending cég által gyártott italautomatákkal dolgoznak.
– Kávégépeink, italautomatáink döntő többségét cégünk újonnan vásárolja, közvetlenül a külföldi gyártóktól, ugyanis tapasztalataink szerint az új kávégépek, italautomaták meghibásodási statisztikája jóval kisebb, mint a használt berendezéseké – jegyzi meg Lőrincz László. – Az otthoni használatra szánt kávégépek piacán jelenleg csak tesztelési szinten vagyunk jelen a patronos kávégép kínálatával.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Lassanként visszaépülhet a kiskereskedelmi forgalom és lakossági fogyasztás
A kiskereskedelmi forgalom alakulása és a lakossági fogyasztás visszaépülése az…
Tovább olvasom >Túl vagyunk 2 millió visszaváltott palackon, de még vannak gondok
Az év eleje óta Magyarországon vissza lehet váltani a fém,…
Tovább olvasom >NAK-FruitVeB: jó szezonra számítanak a csemegekukorica termelők
Idén jó szezonra számítanak a termelők, bőven jut a feldolgozóiparba…
Tovább olvasom >