Magazin: Modern borágazati irányítás
A magyar borvidékek eltérő történelmi hagyományai, az alulról építkező hegyközségi szervezet területi tagozottsága, a magyar jogrend által meghatározott önigazgatási és közigazgatási jellegének együttese, valamint az EU borpiac-szabályozásának összetettsége speciális helyzetet és lehetőséget jelent – értékelt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) novemberi küldöttülése. – Az elmúlt négy év munkájának egyik fő feladata a hegyközségi szervezet közigazgatási munkájának átszervezése volt. Az erőfeszítések eredményeként a HNT ezen idő alatt hat új közigazgatási feladatot vállalt át az államtól. A nemzeti boríték két támogatási programja alapoz a hegybírói kar munkájára, továbbá a szakmaközi és állami piacszervezési intézkedések végrehajtásában egységesen számít a szakma a hegybírókra.
A modern ágazatirányítás új kihívásokat is jelent a szakmaközi szervezet számára, különösen a digitalizáció területén. A magyar szőlő-bor ágazat eddigi legjelentősebb forrású informatikai fejlesztése zajlik, ezzel, valamint az azt kísérő jogszabályi felülvizsgálattal javítható lesz az ágazat átláthatósága és a tervek szerint egyszerűsödnek a közigazgatási folyamatok.
A következő öt év feladata egy olyan szakmai koncepció kidolgozása, megvitatása és bevezetése, mely egyszerre ötvözi a nagy borászatok és a kisüzemi bortermelők egyablakos ügyintézéssel szemben támasztott elvárásait. Az ePincekönyv projekttel párhuzamosan a HEGYIR rendszert is tovább kell fejleszteni, így a főtitkár letette voksát az elektronikus közigazgatás bevezetése mellett.
A küldöttülés a főtitkárválasztás során újabb öt évre bizalmat szavazott dr. Brazsil Dávidnak, aki a felülvizsgálati folyamat céljaként fogalmazta meg, hogy a hegybírók közigazgatási munkája és a területi szakmai önkormányzatok döntései között szorosabb kapcsolat alakuljon ki. Az informatikai rendszerben tárolt adatok hitelességének javítása csak a hegyközségi választmányok és a hegybírók felelősségkörének összehangolásával valósítható meg. Kihangsúlyozta, hogy a HNT-nek a jövőben napi szintű kapcsolatot kell kialakítania az Európai Bizottsággal. //
Kapcsolódó cikkeink
Kevesebb szőlő, kevesebb lágy kenyér
A szőlő- és borágazatnak az elmúlt években számos kihívással kellett…
Tovább olvasom >Bor – tudatosan és ösztönösen
Kinek, milyet, hogyan eladni – ezek a bormarketing alapproblémái is.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >